Létrehozva: 2019.11.04.

Várpalotai hintabaleset: jó hírek jöttek Krisztofer állapotáról

A fiatal fiúnak eleinte a túlélésre is csak 2 százalék esélye volt, most azonban már napról napra jobban van.

A 17 éves Krisztofer imádott focizni, asztalosnak készült, a barátai és szerető családja körében egy ígéretes felnőttkor várt rá. A két éve szeptemberben szétesett kalapácshintával azonban egy csapásra az álmai is szertefoszlottak. A súlyosan sérült fiúnak eleinte csupán két százalék esélyt adtak az életre az orvosok, de a kis túlélő rájuk cáfolt: a kórházakban töltött hosszú hónapok után tavaly december óta otthon lábadozik.

„Akkor még a tolószékkel együtt kellett felvinni a negyedikre, ma pedig már segítség nélkül simán gyalogol. Sőt ha úgy tartja kedve, még futásnak is ered és fekvőtámaszozik” – újságolta a Borsnak Krisztofer édesanyja.

„A memóriája egyre jobb, az emlékei is szépen lassan visszajönnek. Írásban már tökéletesen kommunikál, de a beszéde is rengeteget fejlődött. A szavak mellett már rövidebb mondatokkal is megbirkózik. A közeljövőben a légzését segítő csövet is kiszedik a nyakából, így még könnyebb dolga lesz majd” – örvendezett Dia.

A szerencsétlenül járt Krisztofer életét az Örökké Nem Eshet Alapítvány nagyban segíti, akik jelenleg egy költséges rehabilitációs kezelésre gyűjtenek a srácnak. Rajtuk keresztül bárki támogathatja a gyógyulását.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

mandiner.hu

Így landolt a kínai elnök gépe Budapesten (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!