Létrehozva: 2019.12.05.

Nyitott bicskával utazott a 4-es villamoson

Hihetetlen dolog történt a minap Budapesten a nagykörúti villamoson. F. István épp hazafelé igyekezett este nyolc óra körül, és várta a villamost a Harminckettesek terénél. Amikor felszállt, egyből feltűnt neki egy harminc év körüli, testes férfi, szokatlan arcmimikával.

„Fura arcokat vágott, és a zsebében kotorászott, így egyből gyanús lett. Az Oktogonnál kicsit közelebb mentem hozzá, majd annyit láttam, hogy egy nyitott bicskát vett elő és tartotta maga előtt, emelgette” – mondta István a Ripost-nak.

„Jó hangosan felszólítottam az előttem álló fiút, hogy álljon arrébb, mert kés van a férfinál. A villamos ajtaja kinyílt a Nyugatinál, mindenki elindult, ekkor gyorsan tökön rúgtam a fura pasast. A kés repült, pont a zöld kis csomagjába esett bele, azt felkapta, és mindenkit fellökve maga körül, kissé görnyedten elfutott.”

Fotó: Facebook

Az utasok meg is tapsolták bátor hőstettéért Istvánt, aki szerényen csak annyit mondott, örül, hogy nem történt sérülés.

„Nem igazán ijedtem meg, spontán jött az egész, az ember nem tud ilyenkor gondolkodni. Még szerencse, hogy észrevettem a férfit, mert ha nem figyelek, valakit a végén még leszúrt volna! Látszott rajta, hogy nem stimmel vele valami” – mondta a hős férfi.

Nem ez az első veszélyes jelenet a 4-6-os villamoson. Legutóbb egy férfi injekciós tűvel combon szúrt egy nőt, szintén ezen a vonalon.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak