Létrehozva: 2020.01.19.

Több helyen okozott áramkimaradást a télies időjárás

Több településen okozott vezetékszakadást a hálózatra fagyott jég.

A Nemzeti Közművek vasárnap kora délután a Facebook-oldalán azt írta: már több mint húszezer háztartásban visszaállították a villamosenergia-szolgáltatást. Azonban egész hétvégén kitart a ködös, párás, zúzmarás időjárás az ország területén, és különösen Békés megyében és Bács-Kiskun megyében Kecskemét, illetve Kiskunfélegyháza környékén több helyszínen okoz újabb vezetékszakadást a hálózatra fagyott jég.

A közép- és nagyfeszültségű hálózaton is előfordulnak rövidebb-hosszabb idejű áramkimaradást okozó hibák, de kollégáik napok óta megerősített létszámmal dolgoznak ezek elhárításán. A szerelők munkáját nehezíti, hogy a vezetékre fagyott dér és zúzmara egyfajta jégpalástot képez és napközben sem olvad el, így a jégréteg vastagodásával fokozódik a vezetékszakadás kockázata – tették hozzá.

Az áramszolgáltatásból kiesett ügyfelek száma 5000 és 8000 között mozgott naponta. Vasárnap a déli órákban 1800 alatt volt az érintett ügyfelek száma. Az üzemzavar főként a településeken kívül, a külterületeken élőknél okozott áramkimaradást.

A rendőrség a honlapján azt írta: Bács-Kiskun megye több településén a rendőröket is kivezényelték. A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából az áramszolgáltatás visszaállításáig folyamatos a rendőri jelenlét Csólyospáloson, Fülöpjakabon, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszaalpáron.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!