Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.21.

Új módszerrel támadnak a netes csalók

A Kaspersky biztonsági cég szakemberei egy új módszert lepleztek le: a csalók azzal hitegetik az internetezőket, akiknek adatait állítólag idegenek ellopták, hogy az adatszivárgás miatt kártérítést igényelhetnek.  Közben a többség nem is sejti, hogy csapdába csalják.

Szerző Ripost

Mindezt úgy valósítják meg, hogy weboldalakat hoznak létre, amelyek azt állítják, hogy az USA Kereskedelmi Bizottsága által létrehozott egyik adatvédelmi kezdeményezéshez kapcsolódnak. Mindez persze nem igaz.

Fotó: 123RF

A trükk az egészben, hogy ez a hamis kezdeményezés akar segíteni azoknak, akiknek adatai szerintük kiszivárogtak, és kiberbűnözők áldozataivá váltak. Először a csaló weboldal felajánlja, hogy a felhasználó ellenőrizze, adatait megszerezte-e egy harmadik fél. Ehhez meg kell adni a vezeték- és keresztnevet, telefonszámot és a közösségi média fiókjait, majd a rendszer minden esetben kiírja, hogy az adatokat ellopták, és több ezer dolláros kártérítésre jogosult emiatt a felhasználó. Ekkor be kell írni a nem létező kártérítési összeg „átutalásához“ a bankkártya adatokat, amit semmiképp sem szabadna megadni, ugyanis ez az a pont, ahol valóban ellopják az adatait – hívta fel a figyelmet a biztonságportal.hu.

A Ripost megkereste Petrányi-Széll Andrást, a G-data vírusirtó szakemberét, aki elsősorban arra figyelmeztetett, hogy a pénzfizetést ígérő ajánlatokban nem szabad egyből megbízni.

„A különböző védelmi szoftverekben az adathalász oldalakat listázzák, címüket letiltják, így akinek frissített, jogtiszta vírusirtó szoftvere van, az védett. Az adathalász oldalak webcímei azonban gyorsan változnak, így nem feltétlenül minden ilyen oldalt szűrnek ki„ – mondta Petrányi-Széll András. A józan ész, ami segít: végig kell gondolni, hogy reális-e, hogy az ember adatait ellopták, illetve az, hogy ezért kártérítést kapjon” – tette hozzá.

Mint kiderült, a csalók valószínűleg orosz anyanyelvűek lehetnek, egyelőre nem tudni róluk többet.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért