Létrehozva: 2020.02.05.

Figyelem: eddig lehet beváltani a rezsiutalványokat

Már nincs sok idő hátra, érdemes minél előbb beváltani a rezsiutalványokat!

Március 31-ig lehetséges még fel nem használt rezsiutalványok beváltása – hívta fel a figyelmet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán. Fónagy János hozzátette: a nyugdíjasok a határidő lejártáig postán vagy a díjbeszedő irodában használhatják fel a rezsiutalványt, melyet valamennyi jogosultnak szeptember 30-ig kiszállítottak, ekkor indult a felhasználási időszak – mondta.

Az utalványok 91,4 százalékát, 20 és fél milliárd forint értékben már beváltották. A szeptembertől januárig tartó időszakban az utalványok 45,7 százalékát áramra, 54,3 százalékát gázra fordították a nyugdíjasok. Megfigyelhető az is, hogy az utalványokkal az őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki.

Az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, hogy az állam – a rendes nyugdíjemelésen és nyugdíjprémiumon felül – rezsiutalványokat is biztosítson.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára