Létrehozva: 2020.02.07.

Hoppá: mégsem denevértől indult a koronavírus

Tobzoskák lehettek a Kínában felbukkant új koronavírus köztes hordozói, amelyekről a fertőzés emberre terjedhetett át – számolt be pénteken internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna kínai kutatókra hivatkozva.

A dél-kínai Kanton két intézményének kutatói ezer darab természetes környezetből vett mintában található örökítő anyagot vizsgálata után jutottak arra a megállapításra, hogy a tobzoska lehet a vírus köztes gazdaállata.

Fotó: 123rf

A kutatási eredmények alapján az embereket megfertőző, új típusú koronavírus elkülönített törzsének szekvenciája 99 százalékban megegyezett a tobzoskákban található vírus genomjával – írja az MTI.

Sen Jung-ji, a Dél-kínai Mezőgazdasági Egyetem egyik kutatója egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a tobzoskák mindazonáltal nem feltétlenül az egyetlen köztes hordozói a vírusnak. A szintén a koronavírusok családjába tartozó SARS vírust említve példaként a kutató rámutatott: a cibetmacskákon kívül más kistestű, húsevő állatok is hozzájárulhatnak a vírus terjedéséhez.A szakértő emiatt arra figyelmeztette az embereket, hogy tartsák magukat távol a vadon élő állatoktól.

Mint arról a Ripost beszámolt, a súlyos tüdőgyulladást okozó vírus tavaly decemberben Vuhanban, a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén ütötte fel a fejét. A járvány kiindulópontjának sokáig egy helyi hús- és halpiacot tartottak, ugyanis az első fertőzöttek közül sokan a piacon kaphatták el a betegséget, de azóta megerősítették, hogy a legelsőként diagnosztizált fertőzött nem járt a hatóságok által január elején bezárt piacon, így a vírus eredetének kérdésére még nem sikerült egyértelmű választ találni, sokáig a denevéreket emlegették.

A kínai mezőgazdasági minisztérium január 26-án bejelentette, hogy ideiglenesen betiltja a vadállatok és a vadhús értékesítését. Az intézkedés piacokra, boltokra, éttermekre és az online platformokra is érvényes, és az országos válsághelyzet végéig tart. Nemzetközi állatvédő szervezetek azonban azt sürgetik, hogy végleg tiltsák be a vadon élő állatok kereskedelmét Kínában.

A tobzoskák minden ázsiai országban védelem alatt állnak, és a washingtoni egyezmény szerint tiltott a nemzetközi kereskedelmük. Az illegális kereskedőktől Ázsiában azonban a leggyakrabban tobzoskákat koboznak el. A hangyákkal, termeszekkel táplálkozó állat pikkelye keratinból, az emberi körmöt is alkotó anyagból áll, és a hagyományos kínai gyógyászatban igen nagy a kereslet iránta. A tobzoskahús pedig csemegének számít a kínai és más ázsiai országok gasztronómiájában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára