Létrehozva: 2020.02.01.

Mától életbe lép a meddő párok támogatása – Százezreket spórolnak!

Megjelent tegnap a Magyar Közlönyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az a rendelete, ami az ingyenessé váló meddőségi kezelésekről szól. Várhatóan az ehhez szükséges gyógyszerek – amiket ma 90 százalékban támogat a társadalombiztosítás – szintén térítésmentessé válnak.

A most megjelent rendelet értelmében tíz intézményben teljesen ingyenesen elvégzik a meddőségi kezeléshez szükséges beavatkozásokat, szűréseket és a petesejtbeültetést is. Ha minden szükséges rendelet napvilágot lát, akkor a kijelölt meddőségi klinikákhoz forduló párok teljes ingyenességet élvezhetnek a folyamat elejétől a legvégéig.

Fotó: 123rf

Orbán Viktor kormányfő január 9-én jelentette be sajtótájékoztatóján, hogy a népességfogyás megállítása érdekében ingyenessé teszik a meddőségi kezeléseket. Ennek előkészítése azonban már jóval korábban megkezdődött: az Emmi már augusztusban megjelentette és szeptember 5-től bevezette a meddőség kivizsgálásáról és az asszisztált reprodukciós kezelésekről szóló egészségügyi szakmai irányelveket, amik tartalmazzák, milyen lépésekben kell felderíteni és kezelni a meddőség okait. Decemberben a kormány hat meddőségi magánklinikát vásárolt meg annak érdekében, hogy mindenütt ugyanazt a magas színvonalú ellátást biztosítsák térítésmentesen. Az erőforrások jobb felhasználásával megszűnhetnek a várólisták és sokkal több kezelést tudnak majd elvégezni.

Mint azt Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár korábban elmondta: a kormány elkötelezett, hogy minél több segítséget nyújtson a meddő pároknak. A február 1-jétől ingyenessé váló meddőségi vizsgálatokra a kormány éves szinten több mint 9 milliárd forintot biztosít, a még nem közfinanszírozott gyógyszerekre pedig 1,6 milliárd forintot fordít. Az intézkedésektől azt várják, hogy még több család merjen lépni akkor is, ha természetes úton nem lehet gyermekük.

Konc János, a Szent János Kórház meddőségcentrumának vezető főorvosa szerint azt nem lehet megjósolni, mennyi gyermek születhet az intézkedések hatására, de mindenképpen több családnak lesz elérhető a meddőségkezelés.

Magyarországon minden hetedik házaspár meddő, 150 ezer embert érint ez a probléma.

Ezekhez a klinikákhoz lehet fordulni

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak

Debreceni Egyetem Klinikai Központ

Pécsi Tudományegyetem

Semmelweis Egyetem

Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

Kaáli Ambuláns Nőgyógyászati Intézet Kft.

Sterilitás Egészségügyi Ellátó Kft., Budapest

Pannon Reprodukciós Intézet és Szolgáltató Kft., Tapolca

Forgács Intézet Egészségügyi és Szolgáltató Kft., Budapest

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!