Létrehozva: 2020.02.27.

Rejtélyes postarablás történt Újrónafőn

A tolvajok tönkre tették a térfigyelő kamerákat és szétvágták a bankautomatát.

Se vezetékes telefon, se internet és még kábeltévé se volt a győri Újrónafőn – ám kiderült, hogy nem technikai hiba történt, hanem postarablás.

A községháza épületében lévő postára törtek be: több millió forintot vihettek el, rongáltak és több kábelt is elvágtak – adta hírül a Kisalföld. A lap azt állítja, hogy a tolvajok profik voltak, a lopást eltervezték. Ugyanis a hivatal melletti oszlopon több kábelt elvágtak (köztük az internethez, a kábeltelevízióhoz és a vezetékes telefonhoz tartozókat is), így a térfigyelő kamerák nem rögzítették a történteket. Szintén a hozzáértésükre utal, hogy azt is tudták, hogyan kell felvágni a bankautomatát. Abból több millió forintot vihettek el.

Fotó: Police.hu

A rendőrség lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes(ek) ellen nyomoz, de a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem adott.

A Magyar Posta sem árulta el, hogy pontosan mekkora kárt okoztak a tettesek és mennyi pénzt vittek el, tekintettel a nyomozásra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből