Létrehozva: 2020.03.20.

Kirándulunk, sétálgatunk, a vírus meg terjed?

Fegyelmezetlenek a magyarok: a szakemberek határozott kérésére sem hajlandóak otthon maradni.

„Aki csak teheti, tartson távolságot a másiktól, maradjon otthon”

– ezt az intelmet napról napra elmondja Müller Cecília tisztifőorvos a koronavírusról tartott sajtótájékoztatókon, ám úgy tűnik, mindhiába. A mai kellemes, kora nyárias időben is sokan döntöttek úgy, hogy „tesznek a szabályokra” .

Kirándulók, sportolók sokasága – a tiltás ellenére Fotó: Ripost

A tisztifőorvos ma egyébként külön felhívta a fiatalok figyelmét is, hogy az otthoni iskola nem azt jelenti, hogy lehet bandázni, bulizni. Szerintük azonban igen, ezt jelenti.

Fotó: Ripost

A fotók tanúsága szerint kortól, nemtől függetlenül „élvezik az életet” a magyarok tömegesen a szabadban, láthatóan nem veszik komolyan a rájuk és embertársikra leselkedő veszélyt – és azokat sem, akik viszont felelősségteljesen a négy fal között töltik szabadidejüket. Úgy tűnik, hogy nem veszik komolyan a Nyugat- Európából érkező híreket, pedig sajnos már hazánkban is követelt áldozatot a koronavírus.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára