Létrehozva: 2020.04.03.

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar katona Boszniában

Két magyar katonát hoztak haza kedden fertőzésgyanúval, az egyiküknél beigazolódott, hogy koronavírusos.

A Magyar Honvédség egyik helikoptere kedden hazaszállított két katonát a boszniai Butmirból. A Honvédelmi Minisztérium oldala, a honvedelem.hu szerint kiderült, az egyikük igazoltan koronavírussal fertőzött, a másik katonánál a gyanú merült fel, de az elvégzett vizsgálatok szerint ez alaptalannak bizonyult.

A fertőzött katonánál nem volt szükség kórházi ápolásra, így miután az Uzsoki Utcai Kórházban megvizsgálták, hazabocsátották, ahol hatósági elkülönítésre került. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ a szarajevói kiutazás alkalmával egészségügyi szakemberekkel erősítette meg a kontingenst – írják a cikkben.

Azt is hozzátették, a missziók állományát járványvédelmi csomaggal látták el, amelyben van maszk, gumikesztyű, védőruházat, lábzsák, fertőtlenítő- és takarítószerek is.

A két katona az EUFOR kontingens tagja és egy Mi-17-es helikopter hozta őket Magyarországra, amelynek a személyzete teljes védőfelszerelésben volt az „evakuáláskor”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Franciaország katonákat küldhetett a háborúba + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda