Létrehozva: 2020.05.09.

A fővárosi fenntartású idősotthonok minden tizedik lakója koronavírus-fertőzött

Hiába próbálja másokra tolni a felelősséget Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán, egyáltalán nem egyedi esetről van szó.

„Én értem, hogy Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó” – hívja fel a figyelmet Karácsony Gergelyék felelősségére Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, majd így folytatja:

Míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak 1%-a sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az.

„Szomorú az is, hogy az országban mára elhunytak közül minden hatodik a főváros fenntartásában lévő otthonban élt. Tisztelt Főpolgármester Úr! Leleplezhet leveleket, háríthatja a felelősséget, kesereghet a médiában, az Önt ért támadások miatt, de

a tények magukért beszélnek”

- írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak