Létrehozva: 2020.05.01.

Eddig 5 ezer munkavállaló kérvényezte az új bértámogatást

Aki áprilisban benyújtotta a kérelmet, már májusban megkaphatja a támogatást. Mostanáig több mint 500 vállalkozás és mintegy ötezer munkavállaló kérvényezte közösen a Gazdaságvédelmi akciótervben elindított általános bértámogatást – nyilatkozta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A program könnyítéseivel még szélesebb kör számára vált elérhetővé a támogatás, ezért az elmúlt napokban megugrott az érdeklődők száma.

A csökkentett munkaidejű foglalkoztatást így egyre többen veszik igénybe a munkahelyek megőrzése érdekében. A kutatás-fejlesztési és innovációs szakemberek megtartását szolgáló célzott programmal együtt eddig 800 vállalkozás 8000 munkavállalója számára biztosíthatnak védelmet a bértámogatások.


MTI/Koszticsák Szilárd

Az igénylések elbírálását a kormányhivatalok a lehető leggyorsabban elvégzik, így akik áprilisban benyújtották kérelmüket, akár már májusban kaphatnak támogatást – hangsúlyozta Bodó Sándor.

A programra április 29-től új, egyszerűen kitölthető formanyomtatványokkal lehet jelentkezni, a dokumentáció a munka.hu oldalon található meg, a kérvényeket a veszélyhelyzet lejártát követő egy hónapon belül lehet benyújtani – mondta.

„A munkahelyvédelmi bértámogatást még szélesebb kör számára megnyitottuk, a feltételeken érdemben könnyítettünk, hogy minél többen élhessenek vele. A módosítás értelmében azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 ezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek” – tette hozzá Bodó Sándor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk