Létrehozva: 2020.05.14.

Pápaszemes pingvinbébit mutatott be a debreceni állatkert -fotók

40 nap után kelt ki a tojásból a pingvin bébi, azóta pedig az állatkert új sztárja lett.

A debreceni állatkertben bemutatták csütörtökön a pápaszemes pingvinkolónia legifjabb tagját: a fióka negyven tojásban töltött nap után kelt ki mintegy két hónapja a tojásból.

Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta: a jó étvágyú, de egyelőre ismeretlen nemű pingvinbébi már a pingvinóvodában nevelkedik, és rendszeresen sétára indul gondozói társaságában.

Nagyjából másfél éves koráig jól megkülönböztethető lesz a felnőttektől, mivel akkorra vált majd át pihés szürkésbarna tollazatáról a faj jellegzetes fekete-fehér szmokingjára – tette hozzá.

Afrika egyetlen pingvinfaja, a pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) a kontinens déli partvidékén és a környező szigeteken őshonos. Magyar nevét a szeme fölötti csupasz, rózsaszín foltról kapta, amely a hőszabályozásban segíti: ha megemelkedik a pingvin testhőmérséklete, több vér áramlik erre a területre.

A fajt eredeti élőhelyén elsősorban a táplálékforrásait veszélyeztető ipari léptékű túlhalászat, illetve az olajszennyezés fenyegeti, ezért jelenleg veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

A debreceni állatkertben 2008 óta élnek pápaszemes pingvinek az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében. Ez idő alatt igazi közönségkedvenccé vált a legifjabb pingvinovisok napi egészségügyi sétája, amelyet nyaranta a nagyközönség az országban egyedül Debrecenben láthat testközelből. A páratlan programelem júniustól újra visszatér a látogatók nagy örömére – jelezte Nagy Gergely Sándor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása