Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.19.

Szigorúan büntetik az égetést: 150 ezres bírságot kaptak Szigethalmon

Az egész országra érvényes tűzgyújtási tilalmat rendeltek el, a büntetési tétel pedig akár milliós nagyságrendre is rúghat. Nem érdemes kockáztatni, erre Szigethalmon is rájöttek már.

Meglepő, és első hallásra talán magas összegű pénzbírságnak tűnik az a 150 ezer forintos büntetés, amelyet egy szigethalmi lakos kapott, aki a kertjében próbált zöldhulladékot égetni egy szombat este. A településen a tavaly elfogadott, új környezetvédelmi rendeletet (14/2019. (IV.30) önk. rend) értelmében a május 1. és szeptember 30. közötti időszakban tilos a kerti hulladék égetése, így a környéken lakók megelégelték a fojtogató füstszagot, és többen bejelentést tettek.

A helyszínre végül a polgárőrök, a közterületesek, a katasztrófavédelem munkatársai és a tűzoltók is megérkeztek, a szigethalom.net portál információi szerint végül tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség, az ott lakók maguktól eloltották a tüzet, ám ezt kisebb szóváltás előzte meg, illetve egy majdnem 20 méteres tuja is lángra kapott, de sikerült időben eloltani. A tüzeskedőket az eset után 150 ezer forintos bírsággal büntette meg a katasztrófavédelem.

Képünk illusztráció

A helyiek felsóhajtottak, lapunknak egy neve elhallgatását kérő környékbeli azt mondta, üdvözölte a kiszabott bírságot, mert már egy ideje nagyon elegük volt az állandó füstszagból. Bár a kiszabott 150 ezer forint első hallásra talán soknak tűnik, azt fontos tudni, hogy a tűzvédelmi hatóság által kiszabható büntetés 10 ezer forinttól akár 3 millió forintig is terjedhet. „Több tényezőt is figyelembe vesznek a bírság kiszabásánál, például, hogy mit veszélyeztettek a tűzzel, mennyi erőt kellett megmozgatni az esethez. Amikor a hatóság kiszáll egy tűzesethez, ott jegyzőkönyvet készítenek, amit a hatósági osztály vizsgál ki, majd ők szabják ki a büntetési tételt” – mondta lapunk megkeresésére Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?