Létrehozva: 2020.06.23.

700 embert helyeztek karantén alá egy tömbházban, 120-an már megfertőződtek

Az épület lakói közül eddig 120 embernél mutatták ki a koronavírust, aminek hatására a hatóságok úgy döntöttek, hogy senki nem hagyhatja el az óriás komplexumot. A főként bevándorlók lakta épületben egyre feszültebb a helyzet, legutóbb meg is dobálták a rendőröket.

A lakók egyáltalán nem értik, hogy miért nem hagyhatják el az otthonaikat. Miután a hatóságokat többször is értesítették a környékbeliek a kijárási tilalom megszegéséről, úgy döntöttek, hogy ideiglenes kerítést húznak a háztömb köré. A helyzet azonban már annyira elmérgesedett, hogy rohamrendőröket kellett Göttingenbe vezényelni, hogy lenyugtassák a kedélyeket. A lakók azonban különböző tárgyakkal dobálták meg az egyenruhásokat, akik közül többen meg is sérültek.

Képünk illusztráció
Fotó: AFP

Még a város polgármestere is a helyszínre sietett, hogy megpróbálja elmagyarázni az ott élőknek, hogy miért szükségesek ezek a szigorú intézkedések.

Az egészségügyi dolgozók arra készülnek, hogy hamarosan újabb vizsgálatokat végeznek el azokon, akiknek először negatív eredményt mutatott a koronavírus-tesztje. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a lakók többsége nehéz körülmények között él, ami tovább gerjeszti a feszültséget. A 700 lakóból ráadásul körülbelül kétszázan fiatalkorúak vagy gyerekek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!