Létrehozva: 2020.06.20.

„Anya, segíts rajtam, nagyon fáj!” – kiabálta a magát felgyújtó budapesti fiú

Szörnyű tragédia történt Budapest XVIII. kerületében, ahol egy 18 éves fiatalember felgyújtotta magát.

„Anya! Segíts rajtam, nagyon fáj!” – hallották a 18 éves J. János velőtrázó sikolyát a szomszédok. Ahogyan arról a Ripost elsőként beszámolt: a XVIII. kerületben a Battonya utcában borzasztó tragédia történt. A nemrég érettségizett fiatalember egyedül volt otthon a családi házukban, amikor úgy döntött, véget vet az életének. A fiú hátrament a fészerbe és felgyújtotta magát. Lapunknak a segítségére siető szomszédok mesélték el a sokkoló részleteket.

Életemben nem felejtem el a sikolyát

– kezdte lapunknak Jánosék szomszédasszonya.

Kint voltam az állatokkal, amikor meghallottam, hogy János kiabál. Amikor kinéztem az utcára, már láttam, hogy a szomszédok rohannak a házuk felé – mutatta az irányt a könnyeivel küzdő asszony.

Információink szerint János a tragédia előtt negyedórával telefonált az édesanyának, hogy elindul az iskolába és átveszi a bizonyítványát. Ám miután letették a telefont, a fiú kiment a fészerbe, és vélhetően leöntötte magát valamilyen gyúlékony anyaggal, majd felgyújtotta magát. A fiú teljes teste égett, amikor kirohant az utcára segítségért. Ekkor hallották meg a szomszédok.

Én csak azt láttam, hogy János üvölt és az utcán tépi le magáról a ruhát, ami hozza magával a bőrét is

– mesélte a szemközt lakó Valéria.

Innen rohant ki az utcára segítségért a lángoló fiatalember (Fotó: Ripost)

„Hirtelen azt se tudtam, hogy mihez kapjak, miközben a többi szomszéddal együtt hoztuk a vizes vödröket, hívtam a mentőket. Rettenetes látvány volt az egész. Teljesen megégett, mindenhol. Az édesapját is értesítettük, ő ahogy tudott, rohant haza. Amikor odaért, csak annyit tudott mondani Janinak, hogy „Fiam, mit tettél?!” Ő meg azt mondta, hogy nem tudta, mi történt. Minket is nagyon megviselt az eset. Úgy tudom, a napokban halt meg János nagymamája. Tulajdonképpen ő nevelte a fiút, szerintem nem tudta feldolgozni a halálát. Neki most lesz a temetése, úgy tudom, hogy így egyszerre, egy helyre temetik őket.”

Információink szerint a fiú a kórházban elhunyt.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

GWM: mit nyerne az ország a kínai autógyártó megtelepedésével?

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak