Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.20.

Emberhúst etethetett a disznókkal a pátyi boncmester: az udvaron mosta a hullatepsiket is

A férfit betörők buktatták le, akik sokkos állapotban beszéltek a rendőröknek.

Szerző Ripost

A Blikk információi szerint a hatvan év körüli férfi a munkahelyéről emberi testrészeket hordott haza, amiket kisebb hordókban tárolt az udvar hátsó részén.

A lap értesülései szerint besurranó tolvajok okozták a férfi vesztét, akik betörtek hozzá. A bűnözők lebukásuk után elszörnyülködve mesélték a rendőröknek, miféle borzalmakat láttak az ingatlanban. A nyomozók egyből ellepték a helyszínt, ahol kiderült: a betörők nem túloztak.

Képünk illusztráció

A környéken lakók közül néhányan egyáltalán nem találják kizártnak, hogy a férfi a malacait etette a maradványokkal – írja a lap.

A rendőrség két napig helyszínelt a boncmester házánál.

„Dénes legalább húsz éve költözött ide családjával. A nő kedves volt, két gyermeke aranyos, ő azonban rettentően undok és goromba. Soha nem köszönt, és sportot űzött abból, hogy mindenkit feljelentett valamiért. Idén februárban az új párjával elköltöztek, azóta csak nagy ritkán láttam. Állatokat mindig tartott, egyszer még a városi képviselő-testület is tárgyalta az ügyét, mert valaki akkor őt jelentette fel, hogy az állatokat rossz körülmények között tartja. Persze aztán ebből sem lett semmi. Sokáig irdatlan bűz áradt ki tőle, de aztán ez megszűnt” – árulta el a férfi egyik szomszédja.

Egy másik ember szerint többen is sejtették, hogy Dénes valami nagyon rosszban sántikál.

„Legutóbb akkor beszéltem vele, amikor tiszta erőből dörömbölt az ajtónkon, és ordított, hogy túl hangosak vagyunk. Szépen leállítottam, aztán elkullogott. Ami furcsa volt, hogy mindig éjjel járkált az autójával, miközben mi úgy tudtuk, hogy nappal dolgozik. A kertben is mindig éjszaka tevékenykedett, soha nem nappal.

Sőt, valaki látta, hogy éjjel kettőkor hullatepsiket mos a ház mellett.

A tepsiket többen is láttuk a kocsijában, de azt hittük, hogy hullaszállítóként dolgozik” – csatlakozott a beszélgetéshez egy utcabeli.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István