Létrehozva: 2020.06.15.

Hoppá, így változik a „B”- kategóriás jogosítvány

Nehezebb járműveket is vezethetünk majd, mint 3,5 tonna. Érdekes oka van.

A Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a „B” kategóriás (úrvezetői) jogosítványunkkal nehezebb járműveket is vezethetünk, mint 3,5 tonna – írta meg a nyugat.hu

Ez két esetben lehetséges: ha mentőautót vezetünk (ez valószínűleg besegít a mentőszolgálat sofőrgondjainak megoldásában), másrészt ha alternatív meghajtású járművel vezetünk.

Fotó: Ripost

Ez utóbbi valószínűleg azzal függ össze, hogy az akkumulátorok miatt nehezebbek lesznek a járművek.

Mindenesetre az új szabályok szerint ezeket a járműveket a jövőben 4250 kilogrammig vezethetjük. Feltéve, ha már legalább két éves a jogsink.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Szervezhetsz szabadtéri programokat a hétvégére? - most kiderül, hogy mi vár ránk az időjárásban

INSIDER

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek

INSIDER

Örömhír az autósoknak: nagyot esik az üzemanyag ára pénteken

INSIDER

Katonai ceremóniával köszöntötték Kína elnökét- fotók