Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.18.

Kétszer annyian fordulnak orvoshoz tipikus fronttünetekkel, mint máskor – videó!

Egyre többen panaszkodnak fejfájásra, álmatlanságra, szédülésre, de még fulladásra is az utóbbi napokban, sokszor egyébként teljesen egészséges emberek is. A szakemberek szerint a tünetek mögött egyértelműen a szélsőséges időjárás áll.

Jóval többen fordulnak szakemberhez olyan jellegzetes tünetekkel, amiket a változékony időjárás okoz, a Meteo Klinika forgalma a duplájára nőtt – tudta meg a Ripost.

Fotó: MTI

„Főként olyanok fordulnak hozzánk, akik már túl vannak minden kivizsgáláson, és szervi bajuk nincs, tüneteik viszont igen. Ők több, mint kétszer annyian vannak, mint az előző években. Náluk egyértelműen az időjárás-változás állhat a háttérben – mondta lapunknak Pintér Ferenc, a klinika igazgatója. Legjellemzőbb tünet a fejfájás, de sokaknál jelentkezik alvásprobléma, kimerültség és légzőszervi panaszok, fulladás” – ez utóbbiak gyakoribbak a fülledt, párás időben, mint amilyen a mostani. És hogy mi az oka?

„Ahogyan forralunk egy tál vizet, a folyamatos felmelegedéstől úgy kavarog a légkör. Mi pedig ebben a tálban ülünk” – magyarázta a meteogyógyász.

Fotó: időkép.hu

„A szervezetünk egyébként folyamatosan próbál alkalmazkodni, de sokaknál ez egyre nehezebben megy, ezért szenvednek egyre többen az időjárástól.” – tette hozzá a szakember.

Dr. Pintér Ferenc hangsúlyozza: aki azt tapasztalja, hogy megviseli az időjárás változása, jól teszi, ha szakemberhez fordul, és nem azokra hagyatkozik, akik laikusként próbálnak különböző praktikákat kínálni.

„Front front hátán” – válaszolt egyszerűen Németh Lajos arra, hogy mitől érzik magukat mostanában sokan rosszul.

„A légkör melegedésének köszönhetőek az egyre gyakoribb és erőteljesebb viharok is” – magyarázta a meteorológus. „Ötven éve Európában még elképzelhetetlenek voltak az olyan viharciklonok, amelyeknek nevet adunk, de ma már egyre több van, és ezek egyre veszélyesebbek. A meleg levegőnek több az energiája, a szélsőséges időjárás ennek az energiának köszönhető. És ez az, amit egyre nehezebben visel a szervezetünk.”

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Dr. Pukoli Dániel, a Köpönyeg.hu orvosmeteorológusa szerint is a légnyomás változása, a szél, a magas páratartalom és a nagy napi hőmérséklet ingadozás okozza a panaszokat.

„Párás, fülledt időben gyakoribb a fejfájás, a nehézlégzés, az álmosságérzet és a fáradékonyság.”

Mindennek a legfőbb ellenszere az egészséges életmód, a vitaminok pótlása, mozgás és légzőgyakorlatok a szabadban, több pihenés.

Kíváncsiak voltunk, hogy vajon a budapestiek mennyire reagálnak érzékenyen a változékony időre és a frontokra...

Mi a front? Időjárási frontok akkor alakulnak ki, amikor egy hideg légtömeg egy meleg légtömeggel találkozik, tulajdonképpen ez okozza az időjárás változását. Amikor közelítenek egy adott területhez, akkor süllyed a légnyomás, emelkedik a levegő páratartalma és erősödik a szél. Tulajdonképpen ezek okozzák az egészségügyi hatást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért