Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.29.

Most ballagott volna az ovis, akit agyonnyomott a mászóka – így emlékeznek rá

El nem múló fájdalomról beszél a kislány édesapja.

Máig képtelenek vagyunk feldolgozni Mercédesz elvesztését!

– kezdte lapunknak Radics Béla, akinek óvodás kislányát tavaly nyomta agyon egy mászóka az óvoda udvarán.

Borzasztóan fáj, nincs nap, amikor ne jutna eszembe a kislányom

– mondta tovább.

Fotó: Radics Béla

„Most ballagott volna az óvodából, amire még a tragédia előtt nagyon készültünk. Most egy hatalmas ünnepséget tartanánk neki a családdal és a barátokkal, de hiába, már nincs velünk. Ráadásul, ami még jobban fáj, hogy Mercinek most lenne a hetedik születésnapja. Belegondolni is rossz, hogy nem tudom átölelni és megpuszilni, majd boldog születésnapot kívánni neki!”

Fotó: Sulyok László/Ripost

Tortát készítettünk neki, amit az ajándékokkal együtt elviszünk a sírhoz

– mesélte az édesapa.

„Megemlékezünk róla, mert megérdemli. Ugyanakkor az óvodából még mindig senki nem keresett meg bennünket, hogy bocsánatot kérjen. Olyan, mintha már el is felejtették volna az egészet…”

Fotó: Sulyok László/Ripost

Ahogyan azt a Ripost megírta, az udvaron játszó gyerekekre egy 80 kilós mászóka borult. A kis Mercédesz azonnal életét vesztette, két megsérült társa azonban túlélte a balesetet. A tragédia napján a kislány könyörgött, hogy óvodába mehessen, és játszhasson a barátaival…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István