Létrehozva: 2020.06.05.

Töki önkormányzat: „Mi sem tudunk biztosat!”

Tök község polgármestere teljesen elérhetetlen, az egyik ott dolgozó egy mondatával pedig még abszurddá tette a helyzetet.

Szerző Ripost

Mint arról a Ripost is beszámolt, Tök község önkormányzata egy Facebook posztban értesítette arról a lakosságot, hogy mikor vesznek végső búcsút Kálmán Lászlótól, akinek hamvait az önkormányzat páncélszekrényében „találták meg”.

A különös poszt azóta már körbejárta a magyar sajtót, a település polgármestere, Bősze András pedig elérhetetlennek bizonyul, hogy választ adhasson a feszegető kérdésekre.

Végső nyugalomra helyezték Kálmán Lászlót
Fotó: Ripost

A újságírója a helyszínen megtudta, hogy Kálmán földi maradványai 23 éven keresztül voltak valahol. A férfi még 1997-ben halt meg, valószínűleg akkor hamvasztották el.

Kerestük péntek délelőtt az önkormányzatban és privát számán is Bősze András polgármestert, elérni azonban nem tudtuk. Az önkormányzatban a telefont felvevő hölgy mindössze ennyit mondott a talált hamvakról: „Mi sem tudunk biztosat!”

A Ripost megtalálta a töki önkormányzat egyik korábbi dolgozóját, aki lapunknak biztosan állította: elképzelhetetlen, hogy a hamvak 23 éven keresztül lettek volna a páncélszekrényben. Mindenesetre 2013 környékén még biztosan nem voltak ott. „Abban a páncélszekrényben csak papírok voltak: nyomtatványok, anyakönyvi kivonatok, előiratok. Én biztosan nem láttam benne semmi mást” – mondta a Ripostnak. Arról azonban fellebbentette a fátylat, hogy vélhetően mi lehet a dolog egyetlen megoldása. „Valószínűnek tartom, hogy egy hagyatéki leltár során kerültek elő a hamvak. Az 1997-ben elhunyt férfi hamvait valószínűleg egy hozzátartozó vette magához, aki azóta szintén elhunyt. Talán nem voltak örökösei, így a dolgai automatikusan az önkormányzathoz kerültek, a hamvak is” – mondja. Ennek kicsit ellentmond, hogy az önkormányzat jelenlegi dolgozói ennyire rejtélyesen kommunikálják az ügyet, és folyamatosan úgy fogalmaznak, mintha elképzelésük sem lenne arról, hogy kerültek oda a hamvak.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

A budapesti kínai iskolában járt Hszi Csin-ping felesége

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről