Létrehozva: 2020.07.07.

Rágyújtotta a házat élettársára a mányi asszony, a szomszédok mentették ki a férfit az égő házból – fotók

Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból.

Szerző Ripost

Arról érkezett bejelentés Mányon, hogy kigyulladt egy családi ház. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársaival együtt érkeztek az ingatlanhoz, amelynek a földszintje lángokban állt. Az oltási munkával egy időben a helyszínen tartott adatgyűjtés során gyanú merült fel arról, hogy szándékos gyújtogatás történt, és ezzel kapcsolatba hozható a ház tulajdonosa. A rendőrök haladéktalanul megkezdték a nő felkutatását.

Fotó: police.hu Másnap reggel az asszony Balatonvilágosról tárcsázta a segélyhívót, és elmondta, hogy szeretné feladni magát, mert előző este felgyújtotta mányi otthonát. A rendőrök az 54 éves nőt Balatonvilágoson elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nő vallomásában elmondta, hogy élettársa gyermekével fennálló haragos viszonya miatt döntött úgy, hogy egy bicskei töltőállomáson benzint vásárol, amit a ház két szintjén szétlocsolt, majd meggyújtott. Mikor látta a tüzet fellobbanni, az égő házból távozott, autójával Balatonvilágosra ment, majd másnap feladta magát a rendőrségen – írja a .
Fotó: police.hu

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára