Létrehozva: 2020.07.19.

Szijjártó: a magyarok uniós forrásairól a magyaroknak kell dönteniük

A magyaroknak kell dönteniük arról, miként és hogyan használják fel Magyarország uniós forrásait – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Szijjártó Péter vasárnap reggel adott telefonos interjújában úgy fogalmazott: „nem fogjuk elfogadni, hogy bárki bármilyen típusú politikai zsarolásnak vessen alá minket, bárki bármilyen módon zsarolni próbálja a magyar embereket az európai uniós források felhasználása tekintetében. Az úgynevezett jogállamisági mechanizmus erre ad lehetőséget: zsarolásra, politikai befolyásolásra”.


Fotó: MTI

 

Azt mondta, a most Brüsszelben zajló vita jóval többről szól, mint hogy a helyreállítási alap belső struktúrája hogyan néz ki. A vita arról szól, kik és milyen módon dönthetnek arról, hogy az uniós forrásokat hogyan használhassák fel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az európai uniós források a mi pénzeink is, ezért ennek elköltését nem lehet zsarolással, alaptalan vádakra épülő tisztázatlan eljárásokkal befolyásolni.

Az uniós források nem humanitárius adományok, nem a nyugat-európai országok nagyvonalúságának a nyomán álltak elő, hanem az európai, köztük a magyar emberek teljesítményének nyomán – mondta, hozzátéve: az uniós forrásokat tehát ennek alapján nekünk járnak.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország minden olyan európai szerződést betartott és teljesített, amelynek nyomán jogosan várhatjuk el az uniós források fair, tisztességes és politikamentes elosztását.

A miniszter szerint az Európai Tanács úgy tudna az egész unió számára kedvező döntést elérni, ha az „észszerűség talajára lépne”. Tehát ha nem olyan döntést hozna, amelynek nyomán igazságtalanul osztanák el az uniós forrásokat, és a szegényebb országok kevesebbet kapnának bizonyos forrásból, mint a gazdagabbak. Továbbá ha nem állítanának elő olyan helyzetet, amelyben a koronavírus-járvány miatti válságot jobban kezelő országokat büntetik, és ha nem azokat a politikákat honorálják, amelyek bizonytalansághoz, eladósodáshoz vezetnek – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter úgy fogalmazott: „az Európai Tanács akkor hoz jó döntést, ha mindenfajta politikai zsarolásnak a lehetőségét kiveszi a rendszerből”. Jelenleg ugyanis a jogállamisági mechanizmusnak az a helyzete állhatna elő, hogy ha valakinek Brüsszelben nem tetszik például Magyarország migrációs politikája, akkor el lehetne venni tőlünk európai uniós forrásokat – mondta Szijjártó Péter, kiemelve, hogy ez „botrányos”, ezt nem engedhetjük meg, és ez az európai érdekekkel, értékekkel is szembemegy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor