Létrehozva: 2020.08.14.

Ellenállóbbnak bizonyult a magyar gazdaság az Európai Unió átlagánál

Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál.

A koronavírus-járvány eddig példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál, de ezzel együtt a magyar bruttó hazai termék 13,6 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint a második negyedévben éves összevetésben 13,6 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság, amellyel megegyezett a naptárhatástól szűrt adat, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 13,5 százalékos a csökkenés.

A közleményben kiemelték, Magyarország a koronavírussal szemben a legjobban védekező országok közé tartozik, amelyhez szükségesek voltak az élet- és egészségvédelem miatt időben meghozott, a járvány terjedését akadályozó intézkedések. A mostani visszaesést megelőzően Magyarország gazdasága erős alapokon állt, 2013-tól kezdve kiegyensúlyozott szerkezetű növekedést mutatott. Azonban a külső sokkhatás, a koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta a bővülési folyamatokat.

Rámutatnak arra, az elmúlt években kiválóan teljesítő magyar gazdaság számos ágazatában esett vissza a kibocsátás: az ipar a gyárleállások miatt áprilisban és májusban éves alapon 30 százalékot meghaladó visszaesést szenvedett el, míg áprilisban például 97 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma.

A koronaválságból kilábalást segíti az Európai Unióban is példaértékű – a bruttó hazai termék 20 százalékát elérő – Gazdaságvédelmi akcióterv is, amelynek célja, hogy a magyar gazdaság mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára, és a jövő évben újra 5 százalék körüli növekedést érjen el.

Többek között az időben meghozott gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhető, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál: az Eurostat gyorsbecslése alapján a második negyedévben a tagállamok gazdaságai átlagosan 14,4 százalékkal csökkentek. Ezáltal a magyar gazdaság az unió átlagánál ellenállóbbnak bizonyult a válsággal szemben – írja a koronavirus.gov.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk