Létrehozva: 2020.08.06.

Gyanús lett a futárnak a csomag: kétkilónyi kábítószert adott fel a zuglói család

Kétkilónyi kábítószert foglaltak le a rendőrök Budapesten.

Egy férfit Rotterdamban megkértek, hogy szállítson el egy csomagot Budapestre, a XIV. kerületbe. A férfinak gyanús volt a csomag, ezért azt kinyitotta, abban édességet, illatszert, illetve több fémdobozt talált, valamint több mint 3 kilogramm súlyú paszta állagú anyagot.

Fotó: pixabay.com

A férfi bevitte a csomagot a rendőrségre, amit a nyomozók átvizsgáltak és megtalálták a hengeres dobozban fekete színű ragasztószalaggal körbetekert, több mint fél kilogramm kábítószergyanús tablettát, valamint egy másik fémdobozban több mint másfél kilogramm amfetamint.

A bevezetett nyomozási cselekmények és a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően három férfi és egy nő került a nyomozók látóterébe, akik kábítószert akartak Hollandiából behozatni.

A zuglói rendőrök a 42 éves B. Zsoltot, aki a „figyelő szerepet töltötte be”, elfogták az átadás helyszínének közelében, unokatestvérének az élettársát, a 44 éves A. Sándort tettenérték, miközben megkísérelte átvenni a kábítószert, unokatestvérét, a 47 éves L. Tímea Edinát budapesti lakásán fogták el, mindhárom embert gyanúsítottként hallgatták ki.

Az is kiderült, hogy A. Sándor már korábban is vett át Rotterdamból származó csomagot, amelyet L. Tímea Edina fia, a 19 éves Y. K. Attila adott fel.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján L. Tímea Edina a tulajdonában lévő autót kölcsönadta B. Zsolt részére abból a célból, hogy a Y. K. Attila által Hollandiából küldött, fehér színű karton dobozt tovább szállítsa ismeretlen helyre. A XIV. kerületi Rendőrkapitányság Yamak Kemal Attila vonatkozásában elfogatóparancsot bocsátott ki.​

Az eljárást – a gyanúsítottak szabadlábon hagyása mellett – a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság folytatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára