Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.12.

„Soha többé nem szeretnék hasonlót átélni„ – így mentették meg a háromhetes Nimród életét

Félrenyelte az anyatejet a háromhetes újszülött a Bács-Kiskun megyei Dunavecsén. A kis Nimród édesanyja, Nikolett azonnal tudta, hogy nagy a baj, de a lélekjelenlétének, és persze a mentőszolgálat diszpécserének köszönhetően sikerült hamar megmenteni a kisfiú életét.

A kis Nimród csupán három hete látta meg a napvilágot, de már ennyi idő alatt is sok örömet szerzett szüleinek és a nővérének. Vasárnap délben viszont ő váltotta ki a boldog család életének eddigi legnagyobb rémületét is.

Fotó: Bors

„A kisfiamat rendesen megszoptattam, majd felvettem a vállamra büfizni. Rögtön elkezdett feszengeni, és láttam, hogy valami nincs rendben. Odanéztem, és már vörösödött Nimród feje, miközben nem jött ki az, aminek ki kellett volna„ – mesélte a Borsnak már megkönnyebbülten az édesanya. Nikolett gyorsan el­kezdte ütögetni az újszülött hátát, hiába. Pánikba esett, de annyi ereje még maradt, hogy kiszaladjon az utcára segítséget kérni. „Éppen elment a házunk előtt két járókelő. A lány odajött segíteni, és mivel éppen a nap legmelegebb szakasza volt, árnyékot takart. A fiú hívta a mentőket. A diszpécser azonnal felvette a telefont, és amikor megtudta, mi a baj, már mondta is, mit kell tennem. Ötször kellett Nimród hátát megütnöm úgy, hogy az első négy lágyabb, az utolsó kicsit határozottabb legyen” – emlékezett vissza Nikolett. A kisfiú végre elkezdett sírni, és némi váladék is kijött a torkán. A helyi mentősök is hamar kiérkeztek, akik a kocsiban leszívták a maradék folyadékot a kisfiú tüdejéből. Nikolett értesítette a szüleit, hogy vigyázniuk kell a történteket békésen átalvó, 20 hónapos Jankára, Nimród nővérére. Ők telefonáltak Ákosnak, a családapának.

Fotó: Bors

„Hirtelen kivert a víz. Azonnal hazaindultam, és éppen akkor fordultam be az utcánkba, amikor leszállt a mentőhelikopter. Soha többé nem szeretnék hasonlót átélni„ – mondta a férfi. Mint kiderült, a légi mentésre szerencsére nem volt szükség, de a kisfiút közúton kórházba szállították megfigyelésre. A család megkönnyebbülhetett, mert kiderült, hogy Nimródnak nem esett ko­moly baja.

Fotó: Bors

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!