Létrehozva: 2020.08.26.

Sokkoló baleset: combon lőtték a kőbányai lőtér gondnokát

Megdöbbentő esetről szerzett tudomást a Ripost. A Nemzeti Lőtér egyik gondnokát a napokban munka közben combon lőtték. Információink szerint baleset történt, a férfit azonnal kórházba szállították.

A Ripost információi szerint a X. kerületi Nemzeti Lőtéren megsérült a cég egyik gondnoka. Lapunknak egy, a neve elhallgatását kérő dolgozó számolt be az eseményekről.

Először azt hittem, vicc, de annak is rossz lett volna

– kezdte a férfi.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Már évek óta itt dolgozik a gondnok, szeretjük őt, nagyon jó ember, úgy tudom, véletlen volt, ami történt vele. Néhány nappal ezelőtt egy férfi éppen a lőlap előtt állt, fegyverrel a kezében és fülessel a fején, amikor a gondnok megjelent. Mindenkinek szólt, hogy a lőtérre lép, felemelte a kezét és intett, az a férfi is észrevette, hiszen még köszönt is neki.

A gondnok besétált a lőtérre.

Mindenki mást mond, hogy miért, van, aki szerint csak áthaladóban volt, más azt mondta, keresett valamit, de az biztos, hogy a lőlap mögött állt, amikor elsült egy fegyver. Az a férfi adta le a lövést, aki korábban visszaintett neki. A lőlapot átlukasztva a lőszer eltalálta a gondnok combját. Rögtön hívták a mentőket, nagyon fájt szegénynek a lába. A férfi, aki lőtt, úgy tudom, azt mondta, elfeledkezett róla, hogy a gondnok ott van.

Fotó: Sulyok László/Ripost

Megkérdeztük a Nemzeti Lőteret, mi történt, de nem kívántak nyilatkozni.

Munkahelyi baleset lehetett

Dr. Schumacher Katalin munkajogász szerint ha a gondnok dolgozott, amikor meglőtték, akkor ez munkahelyi balesetnek számít. Ebben az esetben a munkáltatónak is ki kell vizsgálnia, mi történt, ki a felelős. „Ilyenkor a munkáltatónak kell fizetnie a dolgozó társadalombiztosítási ellátását és minden kezelési költséget, ami ahhoz kell, hogy felépüljön. Kártérítési kötelezettsége is van, attól függően, mennyi időre és milyen mértékben vált munkaképtelenné a dolgozó” – mondta a munkajogász. Majd hozzátette: „De felelősséggel tartozik az is, aki lőtt. Ha a lőtér dolgozója volt, akkor fegyelmi eljárás is indul ellene, és ha az ő szabályszegése okozta a balesetet, akár el is bocsáthatják.”

 

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről