Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.22.

4 nap alatt tekerte körbe a Balatont kerekesszékkel

Kitartásból és küzdésből jelesre vizsgázott Borsodi Bence. A 27 éves férfi komoly előzetes edzések után négy nap alatt „hajtotta” körbe a Balatont, egészen pontosan 227 kilométert tett meg.

Mindig is szerette volna kipróbálni a kertészmérnök Borsodi Bence, hogy hol van teljesítőképességének a határa. Öt évvel ezelőtt biciklivel egy nap alatt körbetekerte a Balatont, de aztán egy csúnya autóbalesetet szenvedett. Más talán feladta volna a mozgást, a sportolást, de őt ennél keményebb fából faragták. Bár kerekesszékbe kényszerült, a mozgással, a kihívásokkal ezután sem szakított.

rhdr

„2018-ban kerekesszékesként a Velencei-tavat kerültem meg, ami 32 kilométer, tavaly pedig egy barátommal a Fertő tavat három nap alatt, ami 126 kilométeres távot jelent„ – mondta Bence.

A fiatalember semmit nem bízott a véletlenre, így több hónapig készült 20-25 kilométeres távokkal. „Szállást sehol nem foglaltunk. Amikor ránk esteledett, felvertük a sátrat és abban aludtunk” – tette hozzá Bence.

A férfi ezután még komolyabb célt tűzött ki maga elé. Elhatározta, hogy kerekesszékével körbehajtja a Balatont.

„A terepviszonyokkal nagyjából tisztában voltam, ám pontos tervet kellett készíteni a napi etapokról és a szállást is ennek megfelelően kellett foglalnunk „– mondta Bence.

„Elsősorban a váll-, a triceps- és a mellizmaimat erősítettem kondíciós edzésekkel. Egy barátommal, Kluiber Patrikkal vágtunk neki az útnak, én hajtottam a kezemmel, ő pedig mögöttem gyalogolt. Keszthelyről indultunk. Az első nap Révfülöpig 49 kilométert tettünk meg. A második szakasz 57 kilométeres volt, a harmadik nap 63 kilométer, míg a negyedik napon 58 kilométer után értünk vissza Keszthelyre ”– tette hozzá Bence.

„A sebességem 5-6 kilométer volt, néha kicsit gyorsabb is – mosolyodott el Bence, aki szeretne majd egy Hand bike-ot, azaz egy speciális kerékpárt venni, amit kézzel tud hajtani, de ilyen nagy távokra már nem vállalkozna, mert elmondása szerint az nagyon megterheli a kezet.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István