Létrehozva: 2020.09.30.

Ezt benézte: Hatalmas öngólt rúgott a zuglói képviselő

Tóth Csaba zuglói szocialista képviselő hatalmas mellszélességgel kiállt azért, hogy bezárassa a Csömöri úti kereszteződésben álló betonkeverő üzemet. De kiderült: az üzem az új városközpont építéséhez végzett próbakeverést…

„Kérem, zárjon be a betongyár!” – címmel tett közzé Tóth Csaba zuglói szocialista képviselő a Facebookján egy videót, amiben arról beszél, hogy a zuglóiak már több mint egy évtizede várják, hogy elkészüljön az új városközpont a Rákospatak és a Bosnyák piac közötti részen, így amikor megjelent a betonkeverő üzem, azt gondolták, hogy végre megkezdődött a várva várt építkezés, de csalódniuk kellett. A képviselő szerint ugyanis az üzem hiába áll ott, egy másik építkezéshez hordják onnan a betont. A zuglói képviselőtestületi ülésen pedig Horváth Csaba polgármester bejelentette, hogy levelet ír a betonkeverő üzemeltetőjének, melyben jogkövető magatartásra és a betoneladási tilalom betartására hívja fel a figyelmét.

Kiderült, Tóth Csaba és Horváth Csaba is hatalmas öngólt lőtt. Bár az üzemet ideiglenes elköltöztették onnan, az üzem vezetője válaszolt a képviselőnek a közösségi médiában, és egy szerződés is előkerült, amiből kiderül, hogy a mobil betonkeverő éppen az új városközpont üzemeltetéséhez végzett próba betonkeveréseket, teljesen jogszerűen.

„A gyár kereskedelmi tevékenységet nem folytatott. A próbakeverések betonját vitte a mixer a beruházó, tulajdonos egyéb építkezésére, hogy ne a helyszínen kelljen visszamosni. Cégünk ezzel sem akarta a környezetet terhelni. (Saját gyár, saját mixerautó, saját építkezés, ez nem kereskedelmi tevékenység.) Cégünk minden törvényi előírást, rendelkezést betart, semmilyen tevékenységet nem folytatunk, melyre a törvény nem ad lehetőséget” – írta Czirják Ferenc, aki azt is közölte, hogy a kérés miatt beszüntetik a próbakeveréseket mindaddig, ameddig a Zugló Városközpont építése megkezdődik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt