Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.16.

Így használjuk a VírusRadart!

A VírusRadar elnevezésű alkalmazás segítségével megtudhatjuk, hogy találkoztunk-e bizonyítottan fertőzött emberrel, illetve segíti a kontaktkutatást is. Utánajártunk, hogy hogyan.

A kormány által fejlesztett mobilapplikációk, például a VírusRadar alkalmazás használata a koronavírus-járvány második hullámában életeket menthet. Az alkalmazást május óta 35 ezren töltötték már le.

Mi az a VírusRadar?

A VírusRadar egy mobil alkalmazás, amit a legjobb nemzetközi példák alapján fejlesztettek. Segítségével vizsgálható a bizonyítottan fertőzött emberekkel való kapcsolat, a Bluetooth segítségével.

Hogyan működik az app?

Az alkalmazás Bluetooth segítségével kommunikál más felhasználókkal, és titkosított adatokat cserél a környező eszközök távolságáról. Ha egy felhasználó megfertőződik, akkor megoszthatja az alkalmazás adatait a járványügyi szakemberekkel. Ők ezután könnyen ki tudják deríteni, hogy kivel töltött 20 percnél több időt együtt – az idegeneket is beleértve – a megfertőződés előtti 14 napban, akiket ezt követően értesíteni is tudnak. Ehhez persze szükség van arra, hogy minél több ember telefonján telepítve legyen a VírusRadar.

Hogyan kell aktiválni a programot?

  • Töltsük le az applikációt a Play áruházból.
  • Ezután meg kell adni a mobilszámunkat.
  • Kapunk egy kódot SMS-ben, ezt kell megadni a programon belül.
  • Be kell kapcsolni a Bluetooth-t, amikor elmegyünk otthonról.
  • Az Android felhasználóknak engedélyezni kell továbbá, hogy a háttérben futhasson az alkalmazás. Az iOS felhasználóknál egyelőre nem működik a rendszer.

    Ha megfertőződünk, mindenki tudni fog róla a közelünkben?

    Nem, a program nem cserél személyi azonosító adatokat. Csak a járványügyi szakemberek tudják dekódolni a VírusRadar által közvetített adatokat, ők pedig sem a mi, sem a velünk kapcsolatba került emberek adatait nem fedik fel.

    Akkor hogyan tudjuk meg, ha fertőzött emberrel érintkeztünk?

    Ha történt ilyen eset – azaz volt a közelünkben az elmúlt két hétben olyan VírusRadar felhasználó, aki fertőzött lett, és az ő önkéntes adatbeküldése alapján a mi telefonszámunkat is azonosította a rendszer -, a járványügyi szakemberek felveszik velünk a kapcsolatot, és tájékoztatnak a további lépésekről.

    Nem gyűjt helyadatokat a program!

    Sok, hasonló célból fejlesztett program nem csak a felhasználók telefonszámát tárolja, hanem hozzáfér a helyadataikhoz is, vagyis listázza ki, mikor és hol járt a közelmúltban (ezt egyébként a Google is listázza, ha nem kapcsoljuk ki a funkciót). A Vírus Radarnál erről viszont szó sincs. Nem figyeli, és nem gyűjt adatokat a mozgásunkról és a tartózkodási helyünkről, mivel az alkalmazás Bluetooth használatával becsüli meg a távolságot más telefonoktól, de csak azoktól, amiken szintén fut a VírusRadar.

    KoronavírusInfó applikáció

    Az alkalmazás a www.koronavirus.gov.hu internetes oldal változata. Az applikáció naprakész és hiteles információkat tartalmaz és mostantól már push üzenetek formájában azonnali értesítést küld, ha valamilyen új hír, információ jelent meg a rendszerben.

    Házi Karantén Rendszer applikáció

    Ma Magyarországon több mint 28 ezer ember van hatósági házikaranténban, akiket a hatóságok folyamatosan ellenőriznek, és az applikáció segítségével lehetőség van a házi karantén távellenőrzésére, mentesítve ezzel a hatóságokat.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

    origo.hu

    Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

    metropol.hu

    Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

    vg.hu

    Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

    metropol.hu

    Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

    mandiner.hu

    Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

    origo.hu

    Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

    mindmegette.hu

    Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

    ripost.hu

    3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

    ripost.hu

    Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

    ripost.hu

    Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

    ripost.hu

    Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

    INSIDER

    Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

    INSIDER

    Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

    INSIDER

    „A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

    INSIDER

    Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

    INSIDER

    "Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

    INSIDER

    Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

    INSIDER

    Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!