Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.08.

Megrázó vallomást tett a koronavírusos Melinda: „úgy néztek rám, mintha leprás lennék”

Kétféle reakciót vált ki a szomszédokból, amikor meglátják az ajtón a piros cetlit.

Többmillió ember él Magyarországon társasházakban, panellakásokban, az ilyen közösségekben rögtön szemet szúr, ha egy ajtón megjelenik a vörös hatósági cédula. Hogyan reagálnak ilyenkor a szomszédok?

Koronajárvány-vírus illusztráció, Vas Népe
fotó: Unger Tamás (UT)

A kaposvári Kaszás Melinda közel négy hete kezdte nagyon rosszul érezni magát. Együttesével éppen egy visszatérő koncertre készültek, kollégája elküldte tesztre.

„Rengeteget készültünk erre a fellépésre, de nyilván nem akartunk kockáztatni, így a zenekarral jobbnak láttuk, ha elmegyek tesztre – mesélte a Borsnak az énekesnő.

”Amikor pozitív lett az eredmény, akkor rögtön elmentek a többiek is, a gitárosunknak is ugyanaz lett az eredmény. A koncertet nagy szívfájdalommal lemondtuk, de a feketeleves mégsem ez volt, hanem az emberek reakciója. Elkövettem azt a hibát, hogy kiírtam a Facebook-oldalamra, hogy fertőzött vagyok. S bár hamar rájöttem, hogy ez hiba volt, le is töröltem a posztot, a hír gyorsan terjedt. Onnantól a szomszédaim is úgy néztek rám, mint a leprásra, semmiféle segítőkészséget nem tapasztaltam. Nagyon megviselt lelkileg ez az egész, megbélyegeztek. Az a kemény egyébként, hogy most, a gyógyulásom után is előfordul, hogy a vonaton vannak, akik arrébb ülnek. Nem kívánom senkinek ezt az érzést!„

Csonka András, a Játékszín népszerű színésze is elkapta a koronavírust, ám ő éppen ellenkező élményekről számolt be.

”Társasházban lakom, és elképesztően kedvesen reagáltak a hírre a szomszédok – mondta Csonka András. – Van egy közös e-mail-csoportunk, mindenki rögtön kérdezte, hogy miben tud segíteni, mit hozzon, mire van szükségem. Egyikőjük lázcsillapítót hozott nekem, és kaptam apró meglepetéseket is az ajtóm elé. Nagyon jólesett ez a figyelmesség a részükről, jó hatással volt a gyógyulásomra is„.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért