Létrehozva: 2020.11.28.

A covidoltás ellen uszít a vírustagadó Gődény, veszélyes, amit művel!

Gődény György gyógyszerész arról híresült el, hogy tagadta a koronavírus-járvány létezését és támadta a védelmi intézkedéseket. Egyik legújabb bejegyzésében pedig már az oltásról beszéli le híveit. A Ripost utánajárt az állításainak és kiderült: egytől egyig csúsztatás, félrevezetés! A baj csak az, hogy mások életébe kerülhet, amit „Doktor Gődény” művel.

Gődény egyik legutóbbi Facebook bejegyzése az AstraZeneca gyógyszercég által kifejlesztett vakcina ellen hergel, súlyos pontatlanságokkal és szándékos félrevezetéssel. A Ripost sorra vette az állításokat és utánanéztünk a tényeknek.

Fotó: Facebook

Szándékosan kever össze tényeket

Állítás: „Az Astra-Zeneca/Oxford által – a Bill és Melinda Gates alapítvány támogatásával – fejlesztett vakcina úgy lett 90%-ban hatásos, hogy a kísérleti csoport nem tartalmazott és nem is vizsgált 55 évnél idősebb alanyokat!”

Tény: A vakcinát a klinikai tesztelés második fázisában 560 egészséges önkéntesen próbálták ki, közülük százhatvan 18 és 55 év, százhatvan 56 és 69 év között, kétszáznegyvenen 70 éven felüliek voltak, náluk is erős immunválaszt váltott ki az oltás. A harmadik fázisban 131 alanyt teszteltek, ők mind 18 és 55 év közöttiek voltak, itt jöttek rá, hogy a szer 90%-os védettséget adott azoknál, akik előbb fél dózisban, majd teljes dózisban kapták a szert. A második körben azonban már mindkét csoport ugyanakkora ismétlődózist kapott, még folynak a vizsgálatok.

Fotó: Facebook

Állítás: „A befektetők rákérdeztek, és a cégvezetők be is vallották, hogy jelenleg így is csak kb. 62%-os a hatékonyság papíron, de valójában senki sem tudja mennyi az annyi!”

Tény: Az összes tanulmányban szerepel a 62%, csak teljesen más jelentésben. A tesztek harmadik fázisában azoknál, akik teljes dózist kaptak, 62% volt a hatékonyság, míg azok esetében, akik az alacsonyabb dózist kapták, 90%-ban bizonyult hatékonynak a vakcina. Gődény azt használja fel ködösítésre, hogy az adatok elemzése körül bizonytalanság alakult ki, amit a gyártó ígérete szerint néhány héten belül tisztáznak, és annak megfelelően állítják össze a végleges jelentést.

Azt állítja, 55 év alattiakra nem veszélyes

Állítás: „Mint ismeretes, az 55 év alattiak egyébként sem betegszenek meg súlyosan, így ez egy kiváló csoport a vakcina-csoda körüli varázsláshoz!”

Tény: Magyarországon november 25-ig az 59 év alatti koronavírus fertőzöttek közül 340-en haltak meg. Amerikában a tavaszi, első hullám idején a kórházba került betegek 40%-a, tehát csaknem fele 55 év alatti volt! Konkrét példákat is ismerünk: a 27 éves Kis Grófo vagy a 41 éves Majka is kórházba került súlyos tünetekkel.

Fotó: YouTube

Kihasználja az összeesküvés-elméleteket

Állítás: „Bill Gates optimista nyilatkozata szerint: amíg a vírus megmarad a világon, addig valószínűleg nem fogjuk látni a normalitást!”

Tény: Bill Gates az összeesküvés-elméletek egyik központi figurájává vált, mivel évekkel ezelőtt felhívta a világ kormányainak figyelmét egy újabb pandémia esélyére. A Microsoft vezérének és feleségének alapítványa azonban átfogó támogatást nyújtott a vakcina fejlesztésekre. Bill Gates a Gődény által említett nyilatkozatban arról beszélt, hogy a szabadságot, a normális, félelem nélküli életet a koronavírus-járvány után az oltás adhatja vissza az emberiségnek.

Gődény állítja: még nem kapta el Múlt héten több pletyka is szárnyra kapott arról, hogy Gődény György maga is koronavírusos lett. A gyógyszerész az újságíróknak, akik ezzel kapcsolatban kérdezték, azt ígérte, hétfőn tesztelteti magát és bemutatja az eredményt. Ez nem történt meg, hétfőn azt írta, ez olyan abszurditás lenne, „mintha arról kellene igazolás, hogy valaki nem kleptomániás”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára