Létrehozva: 2020.11.05.

A kormány benyújtotta a rendkívüli jogrendről szóló javaslatot

A kormány csütörtökön benyújtotta az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatot.

Szerző Ripost

Benyújtotta az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatot a kormány csütörtökön.

„A koronavírus továbbra is erőteljesen terjed minden európai országban, így Magyarországon is. Kiemelt célunk, hogy az emberéleteket megvédjük, ehhez azonban gyors döntésekre van szükség – mondta Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a veszélyhelyzet alatti rendkívüli jogrend megteremti ennek az alapjait. Más uniós országok is életbe léptettek hasonló intézkedéseket.

„A rendkívüli jogrend korábbi bevezetése a járvány első hulláma idején bizonyította működőképességét és hatékonyságát, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a járványt sikerült csillapítani. A második hullám alatt is erre van szükség.”

„A rendkívüli jogrend 90 napig érvényes, a meghozott döntésekről a kormány rendszeresen tájékoztatja a nyilvánosságot és az országgyűlési képviselőket” – mondta Dömötör Csaba, és hozzátette:

Minden parlamenti pártot arra kérünk, hogy segítse a járvány elleni védekezést. Arra kérjük a baloldali politikusokat, tegyék félre politikai ambícióikat, és támogassák a kormány azon kérését, hogy a tizennégy nap leteltét követően kilencven nappal meghosszabbításra kerüljön a különleges jogrend – fordult a baloldali pártokhoz, és parlamenti képviselőihez Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője.

A politikus közösségi oldalán közzétett videójában azzal indokolta kérését: mivel az egész világon, így Európában és Magyarországon is tombol a koronavírus-járvány második hulláma, ezért most hatékony és gyors intézkedésekre van szükség.

„Az elmúlt időszak azonban bebizonyította, hogy erre csak korlátozottan van lehetőség, hiszen a maszkhasználatra vonatkozó szigorítás is két hetet vett igénybe. Erre most nincsen időnk!” – szögezte le. Megfogalmazása szerint éppen ezért a kormány a tavaszhoz hasonlóan, újra kihirdette a különleges jogrendet, ismét érvényben van a veszélyhelyzet. Farkas Örs kifogásolta a baloldal korábbi magatartását, mint mondta, diktatúrát hirdettek a hazai és nemzetközi közvélemény előtt is. „Természetesen bebizonyosodott, hogy nem volt igazuk” – tette hozzá. Bízik benne, hogy ezúttal támogatni fogják a kormánynak a különleges jogrend kilencvennapos meghosszabbítását célzó javaslatát, segítve a közös és hatékony védekezést.

Éppen ezért azt kérte tőlük, tegyék félre politikai ambícióikat, és a politikai vitákat.

Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot – erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtökön.

Szijjártó Péter – aki pozitív koronavírus-tesztje miatt jelenleg karanténban van – egy a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta, telefonon egyeztetett az egészségügyi miniszterrel, Oroszországban nagy lépésekkel haladnak előre az oltóanyag kutatásában, gyártásában.

Arról állapodtak meg, hogy ebből decemberben Magyarországra szállítanak kis mennyiségben annak érdekében, hogy el tudják végezni a klinikai vizsgálatokat, be tudják vizsgálni az oltóanyagot, és az engedélyezési folyamat utolsó lépéseit is végre tudják hajtani. Oroszország január második-harmadik hetétől tudja vállalni a nagy mennyiségű szállítást – közölte a miniszter. A pontos mennyiség még nem tudható, mivel a vakcinát gyártó üzemek előkészítése még folyamatban van. Megállapodtak abban is, hogy az engedélyezés tekintetében is együttműködik Magyarország és Oroszország. Ebben a kérdésben pénteken videokonferencián egyeztetnek egymással a két ország tisztifőorvosai – közölte Szijjártó Péter.

A miniszter arról is beszámolt, hogy pénteken vagy hétfőn egy magyar oltóanyaggyártó vállalat is konzultál oroszországi partnerével. Azt mondta, ez a vállalat egyelőre influenza elleni oltóanyagot gyárt, de lehetséges, hogy koronavírus ellenit is elő tudna állítani. Jó lenne, ha nemcsak vásárlásról, hanem a gyártás kihelyezéséről is meg tudnának állapodni – jegyezte meg Szijjártó Péter, aki állapotáról azt közölte, jelenleg enyhe tünetei vannak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből