Létrehozva: 2020.11.20.

Már több helyen szállingózik a hó, jelentették a Ripost olvasói – fotó

Több helyről is hószálingózást jelentettek Magyarországon, pár percre fehérbe öltözött a Kékestető.

 

Több helyről, elsősorban az északi országrészből jelentettek enyhe hószállingózást Olvasóink, egyikük néhány perce az M3-as 20-as kilométerszelvényénél haladva észlelte, hogy szállingózik a hó – később jelezte azt is, hogy 2 kilométerrel arrébb már nem tapasztalta ezt -, de kaptunk jelzést a nap folyamán Gyöngyös térségéből, a Mátrából és a Kékesről is.

A lehűlés elsősorban a magasabb pontokon változtatja meg az időjárást, ami pénteken látványosan be is következett hazánk legmagasabb pontján, háromnegyed 11 körül. Egy csapadéktömb éppen összetalálkozott a magasban áramló fagyos levegővel, és ennek köszönhetően néhány percre esőből havazásba váltott át a csapadék a Kékesen – erősítette meg az Időkép.

A Kékestetőn egyébként elég hideg volt pénteken, nagyjából 1 fok körüli hőmérsékletet mértek a hőmérők. Így néhány percig eső helyett hópelyhek hullottak! November 20-ai havazás Kékestetőn
Fotó: Időkép  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor