Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.26.

Ezért lélegezhet fel Budapest belvárosa – szó szerint

Ki hinné, hogy Budapest belvárosában még mindig van olyan lakás, amiben fával vagy szénnel fűtenek? Ennek hamarosan vége.

Évtizedes terv vált valóra: végre elkészült az a gerincvezeték, ami a budapesti Belvárost bekapcsolja a fővárosi távhő hálózatba. Az Erzsébet híd alatt futó stratégiai tranzitvezeték segítségével hosszú távon nem kevesebb, mint tízezer belvárosi lakás csatlakozhat a budapesti távfűtési rendszerhez. Ám a Belváros lakói már ma is fellélegezhetnek kicsit. A stratégiai tranzitvezeték hatása ugyanis már most érzékelhető: több komoly középület az ősz folyamán távfűtésre válthatott. A Városházát, a Magyarok Házát, valamint két szállodát, a Matild Palace-t és a készülő Hyatt Private Palace Hotelt már bekötötték a távfűtési rendszerbe.

„A „Kéménymentes Belváros” névre keresztelt projekt megvalósításával enyhülhet a szmogriadó fenyegetése. Hosszú távon pedig már jócskán a veszélyesnek ítélt határérték alá mehet, vagyis erősen javulhat a levegő minősége a fűtési időszakban”

– mondta lapunknak Mártha Imre, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója.

A budapesti távhőellátás már most is évi 217 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól tehermentesíti a fővárost. Ugyanakkor a Belváros lakásaiban nem elhanyagolható mértékben még mindig hagyományos módon, azaz szénnel és fával fűtenek. A FŐTÁV szakértőinek adatai szerint a Szent István Körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút és a Duna határolta területen csaknem ezer épületben 45 ezer lakás van, amelynek több mint a felét földgázzal fűtik. A távfűtésre való átállással évente 67 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid és csaknem 80 tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a belvárosi levegőbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István