Létrehozva: 2020.11.16.

Szívmelengető: telefonszerelőnek álltak a jászapáti rendőrök

A járőrök egy aggódó család kérésére látogattak meg egy idős asszonyt. Sőt még a hiba elhárítását is vállalták.

Telefonon kértek segítséget november 14-én, az esti órákban a jászapáti rendőröktől azok a budapesti hozzátartozók, akik már egy ideje nem érték el a nagymamát. A nagy távolság miatt telefonon tartották egymással a kapcsolatot, azonban egy ideje kikapcsoltat jelzett a készülék, és nem tudták, hogy mi történhetett az idős szülővel.

A Jászapáti Rendőrőrs két beosztottja azonnal elindult, majd megjelent a megadott címen, ahova nem volt egyszerű a bejutás, mivel a csengő sem működött. Az egyenruhások az ablakon kinéző hölgynek igazolták magukat és megnyugtatták, hogy segíteni jöttek. Amikor beengedte őket, az idős asszony meglepettségében csak annyit tudott mondani: „Maguk tényleg azért jöttek, hogy megnézzék, jól vagyok -e?”

A hölgy kérdésükre elmondta, hogy a telefont elejtette, ami ennek következtében szétesett, és nem tudta hogyan kell összerakni. A rendőrök pillanatok alatt üzembe helyezték a készüléket, és segítettek annak bekapcsolásában. Az első hívás a segítséget kérő családnak szólt, akik a még ott lévő rendőröknek köszönetet mondtak a gyors és segítőkész intézkedésért – írja a Police.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor