Létrehozva: 2020.12.05.

Covid-teszttel, maszkban érkezik idén a Mikulás

Járvány ide vagy oda, a gyerekek vágynak arra, hogy találkozhassanak a Mikulással, aki leleményesen teljesíti is a kívánságokat: van, ahol online, másutt maszkban és negatív koronavírus-teszttel érkezik, a gyömrői óvodába pedig az ablakon keresztül hozott ajándékokat.

Elmaradnak a céges Mikulás-partik, az óvodák se engedik be a Télapót, Gyömrőn csak az ablakon keresztül adhatta be ajándékait, de a gyerekek így is nagyon örültek neki: énekkel, mondókával köszöntötték.

Így örültek Gyömrőn a Varázskert Óvodában a Mikulásnak Fotó: Ripost

Azok, akik vállalkozóként járják a családokat, csak tizedannyi megrendelést kapnak, mint más években.

Fotó: Ripost

A bajusz és a szakáll alá kerül a maszk

Kiss Attila egy krampuszlánnyal és egy fotóssal látogatja a gyerekeket. Mielőtt elmennek egy családhoz, elküldik a csapat friss covid-tesztjét, ennek ellenére maszkot is viselnek, amit a Mikulás a bajusz és a szakáll alá rejt, a krampusz pedig stílusosan feketét vesz fel.

Olvasói fotó

„A korábbi években 7-8 csapatra is szükség volt és mindenkinek 4-5 címe volt naponta. Idén magam járom a várost a segítőimmel” – mondta el a Ripost-nak Attila. „A biztonság ellenére tizedannyi a megrendelésünk. Pedig ellenőrzött körülmények között, kesztyűben és kézfertőtlenítőt használva állítjuk össze a textilzsákos csomagjainkat, amelyekbe közvetlenül a nagykereskedésből szereztük be az árut, így nem tapogatta össze senki. Kérésre érintésmentes kiszállítást is biztosítunk.” A teszt miatt nem drágább a Mikulás, sőt levitték az árakat.

Nem feltűnő a fehér kesztyű

A MikulásCentrum is csak családokhoz küldi ki a Mikulást, aki lehetőleg a szabadban találkozik a gyerekekkel, és egyszerre nem lehetnek többen, mint tízen. Ha mégis lakásba hívják, akkor nyitva kell tartani az ablakot és mindenkinek maszkot kell viselnie. A Mikulás még a csizmájára is húz egy nejlont, nehogy fertőzést vigyen be.

Az utcán is elcsíptünk egy Mikulást, ő kesztyűt viselt.

„Vírus ide, vírus oda, a gyerekeknek el kell juttatni az ajándékot. A személyes találkozásokat sajnos le kell rövidítenem. Szedjétek a vitaminokat, hordjatok maszkot, tartsátok a megfelelő távolságot!” – üzent a gyerekeknek.

 

Népszerű az online Mikulás

A Mikulásvilág cégeknek, nagyobb vállalatoknak is lehetőséget biztosít, hogy a munkatársaik gyermekei egy meghatározott ideig elérhető titkosított youtube csatornán keresztül találkozhassanak a Télapóval.

Olvasói fotó

„A Télapó virtuálisan látogat el a gyerekek otthonába, aki videóbeszélgetéssel örvendezteti meg őket” – beszél a kedves ötletről Papp Cecília, a Mikulásvilág megálmodója és tulajdonosa. Az online Mikulást családok is megrendelhetik, akár messengeren, Skypon, vagy zoom-on keresztül.

Online tévét is készítettek szórakozató és kedves videókkal. A gyerekek bekukucskálhatnak a Télapó dolgozószobájába, ahonnan személyre szabott üzeneteket küld nekik.

Nagy sikere van a postán érkező Mikulásnak is: levélben érkezik a dicséret a piros borítékban, apró ajándékkal.

Ennyiért jön idén a Mikulás

A különböző szolgáltatók persze különböző árakon kínálják a Mikulást, az alábbi átlagos ár. Van angol és német nyelvű Mikulás is, felárral. 1-3 gyerek: 13.100 Ft 4-10 gyermek: 18.200 Ft Délelőtti akciós fél óra 13.500 Ft (iskoláknak, óvodáknak) Ebben csak egy szem szaloncukor van, az ajándékot a megrendelő biztosítja.

Melyik a jó csokimikulás?

A jó minőségű csokimikulás csomagolópapírján mindig a tejcsokoládé vagy étcsokoládé megnevezés szerepel. A „kakaós tejbevonó massza”, az „étbevonó massza” vagy a „tejfigura” nem valódi csokoládé! Érdemes minél magasabb kakaó szárazanyag-tartalmú télapót választani. A címkén megjelenítendő részaránynak tejcsokoládék esetén meg kell haladnia a 25, étcsokoládéknál pedig a 35%-ot – ezek persze drágábbak is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra