Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.23.

Horror: 13 éves gyerekek találtak rá az eltűnt Krisztián holttestére

A halott férfi teste már hónapok óta a veszprémi hipermarket mögött lehetett.

Hónapokig a poklok poklát járta S. Krisztián családja, annak a 24 éves veszprémi apának a hozzátartozói, akinek több mint két hónapja, titokzatos körülmények között veszett nyoma.

Aztán jött a sokkoló hír: egy férfi holttestét találták meg a Veszprém-közeli erődben. Úgy tudni, hogy a testre egy hipermarket mögötti erdős részen bukkantak rá, az arra sétáló 13 éves fiúk, akik riasztották a zsarukat – írja a Bors.

Az elhunyt férfi
Fotó: Bors

A holttest szörnyű állapotban volt. A rendőrség kezdetben ezért azt sem tudta pontosan, hogy a halálesettel kapcsolatban felmerülhetett-e az idegenkezűség gyanúja. Az első vizsgálati eredmények azt mutatják: nem történt bűncselekmény. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja tovább az ügyet. A férfinak két gyereke is van, egy kislány és egy kisfiú, akiket nagyon szeretett.

„Krisztián – vagy ahogy becenevén hívták, Bubu – nagyon jó ember volt, egyszerűen el sem tudjuk képzelni, hogy mi történhetett vele” – árulta el a lapnak a férfi ismerőse.

„Nem tudjuk elhinni, hogy öngyilkosságot követett volna el, és magára hagyta volna a kicsiket. Úgy gondoljuk, hogy itt csakis egy szörnyű és végzetes baleset történhetett” – szögezték le a szomorú ismerősök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor