Létrehozva: 2020.12.24.

Megvan a megállapodás a Brexitről

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről született megállapodás tisztességes, kiegyensúlyozott és igazságos – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.

Ursula Von der Leyen hangsúlyozta, a nehéz, hónapokon át tartó tárgyalások után létrejött megállapodás biztosítani fogja, hogy az unióból kilépett Egyesült Királyság a jövőben is szoros partnere marad a huszonhét tagországból álló Európai Uniónak.

A Downing Street, a londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint vám- és illetékmentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás jött létre. Boris Johnson miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás.

Fotó: Getty

A jövő héttől – a brit EU-tagság januári megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejárta után – az Egyesült Királyság beszünteti az emberek szabad mozgását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését, és pontozásos elbírálási rendszerre épülő bevándorlási szabályozást léptet életbe.

Michel Barnier, az EU főtárgyalója azt mondta, a kialkudott megállapodás teljesen új partneri viszonyt és gazdasági kapcsolatokat alakít ki az Egyesült Királysággal.A végtelenül összetett és mindezidáig példanélküli megállapodás Nagy-Britanniának biztosítja a független tengerparti állam státusát, ugyanakkor megvédi az uniós halászok jogait is – közölte az uniós főtárgyaló.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!