Létrehozva: 2020.12.12.

Rettenetes új szövődményről számolnak be a koronavíruson átesettek

Egyre többen számolnak be róla, hogy a betegség után komoly depresszióval kellett szembenézniük.

Még az orvostársadalmat is nap mint nap meglepi az új koronavírus-fertőzés, ugyanis szinte minden napra rejteget magáról valami újat ez az igen alattomos betegség. A Covid-19 a tüdő mellett megtámadhatja a szívet és különböző szerveket, az érrendszert, sőt az idegrendszert is. A betegség kiszámíthatatlan, hiszen még mindig nem tudni, kinél milyen tüneteket okoz a betegség, ami egyelőre sakkban tartja a világot.

Fotó: Pixabay,com

Kiszámíthatatlan a hatása

A Bors egyik olvasója azzal a problémával kereste meg szerkesztőséget, hogy fiatal ismerőse felépült a koronavírusból, azonban komoly pszichés tünetekkel jött ki a kórházból. A depresszió olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy csak gyógyszeres kezeléssel tudtak segíteni. A Bors elsőnek dr. Bense Tamást kérdezte meg, aki megerősítette, hogy a koronavírus képes kárt okozni a központi idegrendszerben, ezzel mentális problémát okozva.

„Ahány nap, annyiszor új arcát mutatja a koronafertőzés. Ma már a tudósok felfigyeltek arra, hogy a tüdő, a szív, az ér­rendszer károsítása mellett idegrendszeri elváltozásokat is képes okozni a betegség” – magyarázta dr. Bense.

A koronavírusnak kiszámíthatatlanok a tünetei, amik bármikor, bárkinél jelentkezhetnek. Épp ezért igen veszélyes betegség

– világított rá a háziorvos, aki szerint várhatóan sok olyan új tünet fog még napvilágra kerülni a Covid-19 tekintetében, amik csak öt-hat hónappal később jelentkeznek a betegségen átesetteknél.

„Köztudott, hogy a vírus képes bekerülni a központi idegrendszerbe, hiszen az íz és szaglás elvesztése is így történik. Ezek általában átmeneti tünetek, de nem lehet tudni, hogy a vírus képes-e akár hosszantartó, vagy akár végleges károsodást okozni a központi idegrendszerben”.

Sztárokat is nagyon meggyötört

Pataky Attila a betegség alatt nagyon maga alatt volt, s bár már fizikailag rendben van, ez a depresszív állapot heti rendszerességgel vissza-visszatér nála.

„Ez a betegség az idegrendszerre nagyon komoly hatással van. Amíg tartott nálam a fertőzés, nagyon súlyos szinten jelen volt nálam a depresszió, ami a testi kínok után az egyik leggonoszabb része ennek a betegségnek” – mesélte a Borsnak a rockzenész.

„Ez a letörtség még mindig heti rendszerességgel tör rám egy fél óra-órára, de remélem, és hiszem, hogy ez egyre inkább csökkenni fog és végül teljesen elmúlik” – mondta a zenész, aki nem gondolta, hogy ilyen komoly utóhatás jelentkezik nála szűk egy hónappal a betegség lezajlása után.

„Mostanában minden rosszabb hírre, sokkal intenzívebben reagálok, mint kellene, egyszerűen könnyebben kiborulok” – zárta az Edda frontembere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak