Létrehozva: 2021.01.22.

Bagdy Emőke: Derűsebben indult az új év, megkaptam a védőoltást

Bár sokan próbálták lebeszélni, nyugalommal tölti el, hogy már megkapta a koronavírus elleni védőoltást Bagdy Emőke. A 79 éves klinikai szakpszichológus szerint – akivel a Metropol készített interjút – a járvány gyerekkori sebeket is feltéphet.

Metropol: Sokan várták, hogy vége legyen 2020-nak, ám az új év egyelőre nem hozta el a várt felüdülést. Önnek hogy indult 2021?

Bagdy Emőke: Tavaly kicsit mindannyian elfáradtunk a bizonytalanságban, de most végre felcsillant egy reménysugár, a vakcina. Szeretném, hogy mindenki megértse, nincs más kiút ebből a helyzetből. Jómagam is megkaptam az első oltást, mint az egészségügyben dolgozó, így számomra már sokkal derűsebben indult az új év.

Fotó: Megyei Hírlap

Voltak, akik le akarták beszélni az oltásról?

Sokan mondták, hogy ne csináljam, ne kockáztassak, de az oltáselleneseket öt perc alatt leszerelem. Kiállok a tudomány és a józan érvek mellett.

Az egyetlen mellékhatás, amit érzek, az a nyugalom, és ez nemcsak az én tapasztalatom. Jó érzés, hogy ráléptem a biztonság útjára, február elején pedig a második oltásra is sor kerül.

Vagyis már látja a fényt az alagút végén. 2020 viszont maga volt a nagybetűs bizonytalanság. Élt már át valaha hasonlót?

1941 nyarán születtem, ősszel Magyarország belépett a II. világháborúba. Amikor tavaly márciusban krízist hozott a koronavírus, felújult néhány háborús emlékem. Pincében, sötétben együtt, a szinte kézzel fogható félelem, amit a felnőttek arcáról tudtam leolvasni. Akkor ott én a szüleim karjában a nehézségek ellenére is biztonságban éreztem magam. Valahogy így lehetünk most is biztonságban, ha szeretet vesz körül.

Ezek szerint a koronavírus okozta félelem akár múltbéli sebeket is feltéphet?

Meg vagyok róla győződve. Nem véletlen, hogy sok a szorongásos és pánikbeteg. Amikor a gyermekkort idézzük vissza, gyakori köztük a túlvédett, aki nem tanult olyan megküzdési bátorságot, amire vészhelyzetben szükség van. Sajnálatos, hogy az agresszió is jelentősen fokozódott az emberek között. Ez a bezártsággal, karanténhelyzettel, de a védekezési tehetetlenséggel is összefügg. A legnagyobb veszélyt a családon belüli erőszak fokozódása jelenti.

Azoknál is jelentkezhet pánikbetegség, illetve szorongás, akik megjárták a koronavírus poklát?

Az igazán fájdalmas tapasztalatok beégnek a tudat mélyére, emlékük vissza-visszakísérthet. Ez azonban már nem pánikbetegség, könnyebben múló félelmi maradvány. Az átélések pozitív hozama azonban jelentős, ilyen a túlélés, megszabadulás öröme, felfénylik az élet valódi értelme, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Akik átélték a koronavírust, azok számára már nem kétséges, az egészségnél és az egymást segítő szeretetkapcsolatoknál nincs fontosabb.

Milyen más pozitív hozadéka lehet még a vírusnak?

Megtanultuk mindnyájan a hálát átélni. Ki azért, mert megúszta eddig, ki azért, mert megmenekült, meggyógyult. Amikor a járvány elzárta a külvilágot, nem tudtunk hova menekülni, ezért szerencsére sokan elkezdtünk foglalkozni lelki dolgokkal, saját magukkal. Rájöttünk, hogy milyen fantasztikus értékek vannak a mélyben. A krízisnél sokszor valóban nincs jobb tanítómester.

Gyógytornászból lett klinikai szakpszichológus Bagdy Emőke 1941. augusztus 18-án született Tiszafüreden. Édesapja református lelkész volt, édesanyja valódi nagytiszteletű asszony, három gyermek édesanyja. Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon végezte. Budapesten a Gyógytornászképző Főiskolára járt és évekig gyógytornászként dolgozott, míg 1964-ben, a rendszer enyhülésével felvették az ELTE Pszichológiai szakára. A kezdetektől fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, médiaszereplései és ismeretterjesztő könyvei is ezt a célt szolgálják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára