Létrehozva: 2021.02.23.

Újabb antiszemita levél került elő a 444 főszerkesztőjétől

„B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” – címen küldött körbe a kollégáinak egy levelet Uj Péter, a Soros-blog jelenlegi főszerkesztője. A botrányos körlevél még akkor keletkezett, amikor Uj az Index főszerkesztője volt.

Újabb, az Index szerkesztőségében körbeküldött, Uj Péter által jegyzett zsidózó, antiszemita levelet szerzett meg a Pesti Srácok.hu. A Soros-blog jelenlegi főszerkesztőjének korábbi ocsmány irományát az Index korábbi, névtelenséget kérő újságírója juttatta el a portálhoz, mondván, Uj Péter stílusa miatt többször is felháborodott, de a liberális szerkesztőség tagjai nem merték szóvá tenni a főnökük antiszemitizmusát.

B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek

– (így ékezetek nélkül) ezzel a tárggyal küldött e-mailt Uj Péter még 2006-ban az Index akkori szerkesztőségi tagjainak. A kedvesnek nehezen nevezhető megszólítás valójában egy meghívás volt, hiszen a főszerkesztő disznóvágásra akarta meghívni a lap dolgozóit. Az e-mail ráadásul tele van trágárságokkal is.

Nyilvánvaló, hogy Uj Péter ezzel viccelődni próbált, de az az igazság, hogy az emberek nagy része azon sem nevetett, amikor valami elmebeteg náci disznólábakat tett a pesti alsó rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe még 2009-ben. Akkor a rendőrség közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást is indított. Uj Péter levele ugyanez a szint.

Összevissza habogott Uj Péter

Nem ez volt Uj Péter első antiszemita botránya. Egy belső, 2005-ben írt e-mailben Uj Péter olyan fogalmakat használ, mint „fityma rabbi”, vagy „judeopata”. Az e-mail akkor keletkezett, amikor 2005-ben az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) három órára elhallgattatta a Tilos Rádiót, mert a rádió lejátszotta Barcs Miklós Képviselő funky című alkotását.

A Pesti Srácok riportere, Bohár Dániel megkereste telefonon Uj Pétert. A Soros-blog jelenlegi főszerkesztője, a mindig nagyhangon nyilatkozgató, magát magabiztosnak mutatni próbáló Uj Péter zavart dadogása tanulságos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak