Létrehozva: 2021.02.13.

Mellbevágó: lovashintón kísérték utolsó útjára a Budapesten leszúrt Csabikát

Eltemették az erzsébeti temetőben a Telepy utcában leszúrt, 19 éves férfit.

Bestiális kegyetlenséggel végzett egy 19 éves fiatallal két köztörvényes bűnöző néhány héttel ezelőtt a IX. kerületi Telepy utcában. Bár az első hírek arról szóltak, hogy M. Csabi szerettei vérbosszút esküdtek, a meggyilkolt fiatal temetésén nyomát sem lehetett tapasztalni az indulatoknak, csak a mérhetetlen fájdalomnak.

„Ahány könnycsepp hull a földre, annyi áldás száll az égbe” – kiáltotta egy rokon a ravatal mellett a jelenlevők helyeslése közepette.

Fotó: Bors

A búcsúztatón autentikus roma zene és romungró muzsika szólt, hogy együtt emlékezzenek az elhunytra. Bárki a nyitott koporsó mellett álló zenészekhez léphetett, és kérhetett tőlük egy számot, hogy ezzel is kifejezze, mennyire szerette Csabikát.

Mindenki becézve emlegette őt, mert ugyan már felnőtt korba lépett, mégis ugyanaz a huncut mosoly jellemezte, mint legártatlanabb gyermekkorában. A gyászolók emlékezetében úgy is marad meg mindörökre.

„Csabikának csak a családja számított! Akkor is mindent megtett azokért, akiket szeretett, amikor az apukája helyett kellett helytállnia! Igazi férfi volt ő, úgy is halt meg” – zokogták a jelenlevők, majd együtt elimádkozták a Miatyánkot.

Fotó: Bors

Ezután a koporsót lezárták, majd a kétlovas hintóra fektették. Mikor a gyászmenet elindult, Máté Péter „Elmegyek” című dala szólt. Az utolsó út során a hintót többször megállították, hogy késleltessék a sírhoz érkezést. Aztán mégis megérkeztek a végső helyszínhez, ahol a fiú teste megpihenhet. A koporsót végül leeresztették a földbe épített, kicsempézett kriptába, majd a fedlapok elhelyezése után földet szórtak a nyughelyre -írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk