Létrehozva: 2021.02.16.

Egyetemre indult hétfőn, de eltűnt a fiatal edelényi lány

Már az interneten is több százan keresik azt a fiatal nőt, aki hétfő reggel az egri egyetemre menet tűnt el. Senki sem tud róla semmit, telefonját is kikapcsolta.

Már az interneten is több százan kutatnak az eltűnt edelényi lány után, akinek hétfő reggel veszett nyoma az egri egyetemre menet. Rengetegen megosztották már azt a bejegyzést, amiben a barátnője keresi. Flóra hétfő reggel óta nem ad magáról életjelet. Az utolsó információ, hogy Egerbe indult, az Eszterházy Károly Egyetemen akart ügyet intézni.

Flóra egyetemre menet tűnt el Fotó: police.hu

Az Edelény-Miskolc-Eger útvonalon utazott távolsági busszal, menet közben azonban nyoma veszett. Senki sem látta azóta, és a telefonja is ki van kapcsolva. Flórát már a rendőrség is keresi, és az interneten is több százan osztották meg a kereső posztot. Így most már rengetegen kutatnak az eltűnt edelényi lány után.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a (06-42) 524-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető és ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Aki látta vagy tud bármilyen információval szolgálni az keresse az Edelényi Rendőrségen Jacsman Zoltánt.

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!