Létrehozva: 2021.02.26.

Ma kihallgatja Gődényt a Nemzeti Nyomozóiroda

A decemberi rémhírterjesztési ügy miatt hívták be kihallgatásra Gődényt. A vírustagadó, oltásellenes patikus azt állítja, ő csak igazat mondott.

„Engem péntekre kihallgatásra idézet a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársa a decemberi üggyel kapcsolatban„ - mondta élő bejelentkezésben a követőinek Gődény György.

Gődény György gyógyszerész arról híresült el, hogy tagadta a koronavírus-járvány létezését és támadta a védelmi intézkedéseket, az oltás ellen uszított és rémhíreket terjeszt.

Mint Ripost megírta, decemberben le is tartóztatták a vírusszkeptikus patikust. Felesége, Gődény Melinda írta a posztot, miszerint hajnalban érkeztek ki hozzájuk a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei. Házkutatást tartottak, lefoglaltak vagyontárgyakat és őrizetbe vették Gődény Györgyöt.

Gődény Györgyöt kihallgatják (Fotó: Facebook)

„Érdekes időzítés, hogy pont most, amikor szervezem hétvégére a tüntetést” – jegyezte meg. „De legalább összetehetem a két kicsi kezemet, hogy nem hajnalban ébresztettek” - tette hozzá cinikusan.

Az oltásellenes patikus úgy gondolja, hogy megalapozatlan a rémhírterjesztés vádja és nem érti, hogy miért kell bemennie a rendőrségre. „Ez van, be kell mennem a rendőrségre és nem tudom, hogy mi lesz ott. Valószínűleg kérdéseket fognak feltenni és elmondom, hogy amit állítottam, az mind tudományos, megalapozott. Lehet, hogy nem egyezik a kormány véleményével, de nem rémhírterjesztés” – magyarázkodott.

A maszk-és oltásellenes nézeteiről híres patikus február végi rendezvénye miatt nagyon aktív: mindennap élő bejelentkezésben buzdít a részvételre, csapatokat szervez vidékről.

Közben fel sem fogja, rendkívül veszélyes, amit csinál, a harmadik hullám elején tömegrendezvényt szervez és maszk nélküli részvételre buzdítja a követőit.

Amikor a részleteket magyarázza, a síp, zajkeltő eszköz és feltöltött telefon mellett kitér a maszkokra is. „Ne szájat és orrot eltakaró maszkban gyertek, hanem álarcban„ – kéri őket. Elmondja: ő is a bohóc álarcát használja minden esetben, ahol a törvény szerint maszkban kell lenni. A maszk nélküli részvételre buzdító Gődény szerint bármilyen álarc, a gyerek Pókember jelmeze is jó lesz.

Az oltás ellen is uszított

Gődény egyik Facebook bejegyzése az AstraZeneca gyógyszercég által kifejleszett vakcina ellen hergel, súlyos pontatlanságokkal és szándékos félrevezetéssel. A sorra vette az állításokat és utánanéztünk a tényeknek. Kiderült: mind ferdítés.

Ki ez az őrült járványtagadó? Ha kíváncsi vagy rá, keresd a 7 hetilapot az újságárusoknál és egyéb árusítóhelyeken!

 

origo.hu

Nézőcsúcs, őrület, tombolás és Kanada: elképesztő ünneplést kapott a világbajnok magyar hokicsapat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála