Létrehozva: 2021.02.16.

Elképesztő fordulatot vesz az időjárás, ezt már nem is hisszük el

Lassan követni sem lehet, hogy mire számíthatunk az időjárástól!

Gyors egymásutánban váltogatják egymást a frontok. Kedden kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd elsősorban keleten és délen vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A déli, kora délutáni órákig az ország északi felében valószínű havazás, északnyugaton havas eső is lehet. Néhol megélénkül a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között várható.

A nap is kisüt majd / Fotó: Pixabay

Szerdán az éjszaka érkezett felhőzet a nap második felében kezd el csökkenni, szakadozni. Napközben elszórt jelleggel várható csapadék: többnyire gyenge eső, de reggel északon átmeneti ónos eső, északkeleten pedig hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. A délkeleti, estétől a Dunántúlon a nyugati szél többfelé élénk lesz. Hajnalban általában -1, -8, a kezdetben derült, havas részeken -9, -15 fok valószínű. Kora délután többnyire 4, 9 fok valószínű, de az Északi-középhegységben csupán 0 és +4 fok valószínű – írja a met.hu.

Csütörtökön túlnyomóan napos idő lesz, ugyanakkor az északkeleti határ közelében lehetnek átmenetileg erősen felhős területek is, arrafelé gyenge esőt hozhat az időjárás. A nyugati, majd délután az északira, északkeletire forduló szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között alakul, de a derült, havas helyeken -6 és -10 fok között valószínű. Kora délután többnyire 5, 10 fok várható, az Északi-középhegységben ugyanakkor csak 2, 4 fok valószínű.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter