Létrehozva: 2021.02.13.

Gyerekei már soha nem láthatják Orosz Bernadett igazi arcát: egyre felismerhetetlenebb

Volt párja verte össze brutálisan a családanyát, Orosz Bernadettet. Azóta több műtéten is átesett.

Országos felháborodást váltott ki Orosz Bernadett esete: a nőt a párja, K. István verte össze egy bujáki osztálytalálkozón még 2019. no­vember 9-én. Bernadett vállalva a nyilvánosságot is, kiállt az igazáért és megmutatta, hogyan is nézett ki a brutális támadás után.

18 +-os!!!! Tanulságos, Mindenkinek! Sajnos az eset velem történt meg. Rendkívül sajnálom, hogy elveimmel ellentétesen... Közzétette: Bernadett Orosz2019. november 11., hétfő

A kép valószínűleg mindörökre beleégett a retinájába annak, aki csak látta, hiszen az anyuka szinte összes arccsontja összetört, haját saját vére tapasztotta össze.

Az édesanyának azóta sem értek véget a megpróbáltatásai, ügye bíróság előtt van, és neki is felelnie kell azért, hogy megnevezte a támadóját. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a brutálisan megvert nőt előbb ítélik el, mint támadóját. Miközben pedig Bernadett a bíróságra jár, a lelkét és az arcát is gyógyítja – utóbbit sebészek segítségével. Bernadettet a támadás óta már háromszor műtötték, a Hot! magazinnak pedig most azt mesélte, már fel sem ismeri magát a tükörben.

Az összevert családanya, Orosz Bernadett több plasztikai műtéten is átesett – Fotó: Bors/Hot

„A tragédia óta háromszor műtöttek, egyre felismerhetetlenebbül nézek ki. A legjobban az fáj, hogy a gyerekeim soha nem láthatják már az édesanyjuk igazi arcát – mesélte összetörten Bernadett, aki azt is elárulta, a gyerekei a történtek óta egyfolytában attól rettegnek, hogy anyukájuk meg fog halni. Ez nem is csoda, többször is látták, ahogy anyukájukat megverik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Franciaország katonákat küldhetett a háborúba + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda