Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.09.

A kormány több mint 1600 milliárd forinttal segíti a magyar vidék fejlesztését

Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatásával hamarosan meg lehet nyitni a még zárva levő helyeket, a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus, és stabil növekedési pályájára – mondta a pénzügyminiszter pénteken Tiszafüreden, a város főterének ünnepélyes átadásán.

Varga Mihály, aki Tiszafüred díszpolgára is, kiemelte: „azért is lehetünk optimisták, mert az elmúlt egy évben sikerült kezelni és segíteni a kialakult helyzetet„.

„Olyan időszak előtt állunk, amely a magyar gazdaságtörténet, Magyarország történelmének aranylapjaira kívánkozik majd” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Szavai szerint egy éve „nyomja a vállunkat a járvány”, amely lebénít sok vállalkozói lehetőséget, korlátozza az emberek mozgását. A kormánynak egyszerre kell megbirkóznia a járványhelyzettel, menteni az emberéleteket és mindeközben lehetőséget teremteni a gazdaság újraindítására és újraindulására.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Varga Mihály arról is beszámolt, hogy a következő két évben számos fejlesztési forrást nyitnak meg, amelyek több mint 1600 milliárd forinttal segítik a Terület- és településfejlesztési operatív programokon keresztül a magyar vidék fejlesztését. Több mint 14 ezer bölcsődei hely, 1500 kilométer kerékpárút és a vidéki Magyarországon több ezer munkahelyet létrehozó vállalkozásfejlesztés valósulhat meg ebből – sorolta. Azt mondta, hogy ha eredményesen és hatékonyan kezelik a járványt, akkor a magyar gazdaságtörténet nagyon gyorsan hasonló lapokkal gazdagodik, mint az elmúlt években.

Felidézte: 2020 márciusáig a magyar gazdaságtörténet példátlan tettet hajtott végre, a magyar gazdaság sereghajtóból éltanuló lett – fogalmazott. 2019-2020-ban a magyar gazdaság tudta felmutatni az Európai Unióban a legmagasabb gazdasági növekedést és jelentősen le tudta dolgozni azt a hátrányt, amit 2010 előtt az ország összegyűjtött – mondta.

Kitért arra is, hogy a belföldi turizmusban, Tiszafüred természeti szépségeiben rejlő lehetőségek közül sokat sikerült kiaknázni. Számtalan előrelépés történt a munkahelyteremtés, a vállalkozások támogatása terén, a település erősödött, a környék, az egész régió és így a tágabb megye is fejlődött – jegyezte meg.

Mint mondta: a megvalósult főtéri beruházás mögött rendkívül nagy erőfeszítés áll. Megjegyezte, a kormány továbbra is kész segíteni azon településeket, amelyek rendelkeznek tervekkel, ambiciózusak.

Fazekas Sándor, a földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős kormánybiztos kiemelte: a hozzáértő városvezetés munkájának, a lakosság és a vállalkozók összefogásnak köszönhető, a kormány fejlesztéspolitikájához igazodó városfejlesztő munka „gyümölcse” a beruházás.

F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az elmúlt harminc év lemaradását pótolták néhány év alatt és a fejlesztések folytatódnak.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: az új főtér több mint félmilliárd forintba került, erre túlnyomórészt a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatai adták a fedezetet.

A tervek szerint a teljesen új közösségi terület kulturális és idegenforgalmi rendezvények helyszíne lesz – mondta. A tér központi eleme egy fény – és hangjátékokkal felszerelt szökőkút, mellette egy csaknem 300 négyzetméteres, kör alakú, tetőteraszos épület is helyet kapott, amely többek között információs pontként szolgál majd. Emellett egy új piaccsarnok és egy új orvosi rendelő is épült – mondta. Hozzátette: a város egyik legnagyobb zöldterülete, a „Vasmaris” park is megújult, és a Városliget közparkban a Tisza-tó legnagyobb játszótere készült el. A beruházás kivitelezője a Józsa Kft. volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István