Létrehozva: 2021.05.07.

Több mint horgászszerencse: ezért engedélyezték az éjszakai horgászatot

Kétfelől támadták azt a döntést, miszerint engedélyezték az éjszakai horgászatot: egyrészről azért, hogy „kivételeznek a horgászokkal”, másrészről viszont azért, miért kötötték ezt védettségi igazolványhoz. A döntés hátteréről Nagy István agrárminisztert és dr. Dérer Istvánt, a MOHOSZ elnökhelyettesét, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatóját kérdeztük.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) kezdeményezésére a kormány úgy döntött, hogy a süllő és a balin fogási tilalmi idejének lejártát követően, május 1-től újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat.

Éjszakai horgászás (Fotó: Unger Tamás / Vas Népe)

„A horgászok több százezres tábora a természetben, nem csoportosulva hódol szenvedélyének, ami a pandémiás helyzetben kedvező” – indokolta a kivételezést Nagy István miniszter. A kormány és a MOHOSZ folyamatosan egyeztetett a védelmi intézkedésekről, a korlátozások, köztük az éjszakai horgászat tilalmának feloldásáról, időpontjáról és menetéről. Az átoltottság gyors növekedése és a biztatóan alakuló járványügyi adatok mellett a döntés meghozatalakor figyelembe vettük a horgászok rekreációval, szabadidősporttal, több napos horgásztúrákkal kapcsolatos igényeit. Nyomós érv volt, hogy a hűvös tavasz után mostanra melegedtek fel annyira a vizek, hogy a legtöbb horgász számára is érdemben beinduljon a klasszikus horgászszezon. Május 1-jével véget ért a süllő- és balintilalom, és a süllő – főleg állóvizeken – elsősorban estétől hajnalig fogható jól.”

Nagy István agrárminiszter (Fotó: MTI)

Az Agrárminisztérium, mint a MOHOSZ stratégiai partnere, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, valamint az Operatív Törzs folyamatosan egyeztetett, a horgászok javaslatait figyelembe vették.

„Ezt azért is megtehettük, mert a MOHOSZ is a közfeladat-ellátási felelőssége tudatában, szakmailag indokolva tette meg javaslatait” – tette hozzá a miniszter. „A horgászat nem „csak” halfogás, hanem egy igen jelentős társadalmi csoport szabadtéri rekreációja is.”

Arra a kérdésre, minek éppen az éjszakai horgászatot védettségi igazolványhoz kötni, a miniszter utalt arra: minél többen regisztrálnak az oltásra, annál hamarabb eljöhet – a horgászat és az élet minden területén egyaránt – egy nyugodtabb és önfeledt időszak, visszakaphatjuk a szabadságunkat.

Dr. Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatója is úgy látja, a döntést elősegítette, hogy a döntéshozók és a horgász szövetség között folyamatos egyeztetés van, a MOHOSZ számos alternatívát, szakmai javaslatot felvonultatott.

A horgászok számára fontos volt ez az éjszakai horgászat varázsa és számos halfaj esetében az eredményesség miatt” – hangsúlyozta a szakember. „A szabadidő természetben való eltöltése nem jár többletkockázattal, a horgászok jellemzően nem tömörülnek. A feltöltődés viszont fontos az egészség szempontjából is.”

Dr. Dérer István (Fotó: ECHO TV)

A horgászok többsége örömmel fogadta a döntést.

„Az persze életfelfogástól is függ, hogy az a bizonyos pohár félig tele van vagy félig üres” – tette hozzá a főigazgató. „Mi is támogatjuk az átoltottság növelését, ez társadalmi felelősség, ugyanakkor bízunk abban, hogy a védettségi igazolványhoz kötött időszak csak átmeneti.”

A horgászszövetség egyszerre képviseli a horgászok, a horgásztatók, a haltermelők, valamint a horgászat háttériparában, a horgászsportban érdekeltek sokszor ellentétes érdekeit is.

„Őszintén bízom abban, hogy az utolsó nagy lépés, a hálózatos horgászati alapinfrastruktúra-fejlesztés és ehhez kapcsolódóan a horgászturizmus kormányzati támogatása is lehetővé válik hamarosan, mert 700 ezer ember életminőségének, közérzetének a javítása a legjobb befektetés!” – zárta szavait Dérer István.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!