Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.27.

Nyilvánosságra került Orbán Viktor magánlevelezése: meglepő, mit írt a műsorvezetőnek

Orbán Viktor levelet írt Fásy Ádámnak.

Ki hitte volna: annyira aggódott Orbán Viktor az infarktusa után gyógyuló Fásy Ádámért, hogy még levelet is küldött neki. A Zeneexpressz atyja életmentő szívműtéten esett át, és bizony meglepődött, valamint nagyon jó érzéssel töltötte el, mikor meglátta, hogy az ország miniszterelnöke kívánt neki mihamarabbi felépülést.

„Megdöbbenéssel értesültem róla, hogy súlyos szívproblémái miatt a múlt héten életmentő műtétre volt szüksége. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy felesége féltő unszolása mellett a Gondviselés óvó kezei is közrejátszhattak abban, hogy még éppen időben kiderült a baj. Kérem, fogadja őszinte jókívánságaimat, és engedje meg, hogy e nehéz, embert próbáló napok után mielőbbi felépülést kívánjak Önnek!” – állt az Orbán Viktor által írt levélben.

„Többször találkoztunk már a miniszterelnök úrral, tisztelem őt. Úgy gondolom, csak az igazán nagy államférfiakra jellemző, hogy országépítő munkájuk mellett figyelemmel vannak az emberek bajaira, mindennapjaira is” – mondta a Blikknek Fásy Ádám, aki azt is hozzátette, a levél postai úton érkezett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?